Szemészet, 1963 (100. évfolyam, 1-4. szám)
1963-03-01 / 1. szám
vérzések és legjellemzőbb eseteink már régebben is csökkentlátásúak voltak és ilyenek maradtak a vérzések felszívódása után, sőt folyamatuk előrehaladt vérzések nélkül is. b) Az igazi periphlebitis retinae, mint arra először Eales mutatott rá, elsődlegesen retina-ér betegség, és a retrovitrealis tér folyamatai (a retinitis proliferans, a levált üvegtesti határhártya ereződése) csak a vérzések ismétlődése utáni késői szövődmények. Eseteinkben az üvegtesti határhártya leválása, lyukai, megvastagodása jelen voltak az első vérzés jelentkezésekor, sőt szimmetrikusan a vérzéstől mentes másik szemen is. Itt említendő, hogy Favre szerint (6) az üvegtest „myopiás” elfajulása, mely myopok emmetrop családtagjain néha retinoschisis, ill. retinaleválás kíséretében észlelhető, a DVR üvegtest-tüneteivel analóg jelenség, és ilyen volt a jobb szemén tíz dioptria myopiában szenvedő D. Margit emmetrop bal szemén is az első retrovitralis vérzés jelentkezése előtt. 13/a-b ábra c) Míg a periphlebitisnél is előfordul látszólagos vagy igazi retinoschisis (9) mint késői szövődmény, eseteinkben eleve ez áll előtérben szimmetrikusan az alsó temporalis quadránsokban, és egyidejűleg cystoid elfajulás, felszínráncolódás a maculatájon is. Ennek megfelelő a látótér is : jellemzően felül-nasalisan és centrálisán van a kiesés. d) Jellemző esetekben a retina mélyebb rétegeinek megbetegedésére utaló jelenségek, a tapetoretinalis degeneratiónak tünetei (pigmenteltolódás, viaszszínű papilla, subnormalis, ill. kioltott ERG) is fellelhetők, míg periphlebitis esetében ezek nem jellemzők, ill. csak későn lesz kóros az ERG (7). e) Minden esetünkben jelen volt a szemek valamely veleszületett fejlődési rendellenessége: microcornea, membrana pupillaris persistens, arteria hyaloidea persistens, sőt többnyire analóg jelenségek a szervezet más helyén is. A szemtünetek familiaris előfordulását csak első két esetünkben észleltük. Mindezek alapján a DV felismerhető és elkülöníthető a periphlebitis retinae-től, még mások közleményeinek adatai alapján is (ilyenek, hogy a tünetek a gyermekkorban jelentkeznek, továbbá, hogy mindkét szemen 6