Szemészet, 1962 (99. évfolyam, 1-4. szám)

1962-12-01 / 4. szám

Dr. Scholtz Kornél (1871—1962) A közegészségügy lelkes harcosának halálával egyben a magyar szemészet kiváló reprezentánsát vesztettük el. Születésének és halálának dátuma csaknem egy évszázadot ölel át. Mint kitűnő szervező nevét a fertőző betegségek elleni küzdelem irányításával, új kórházak létesítésével, a kórházi ágyak tetemes szaporításával tette ismertté. Jelentős része volt az Országos Közegészségügyi Intézet alapításában. A rohamosan fejlődő és egyre jobban specializálódó orvostudományt figyelve fel­ismerte az orvos-továbbképzés fontosságát. A Grósz Emillel együtt 1911-ben indí­tott ,,Orvosképzés” folyóirat a nehéz feladat megoldását nagy lépéssel vitte előbbre, csendben, fáradhatatlanul irányította évtizedeken át a magyar egészségügyet; ez hivatali kötelessége is lett, midőn tíz éven át (1925-től 1935-ig) mint a népjóléti minisztérium államtitkára működött. A mai szemorvos-generáció nagyrésze, fiatalabb olvasóink talán nem is tud­ják, hogy Scholtz Kornél a szemészet művelésében milyen érdemeket szerzett. A Schulek-iskola tanítványaként tudományos tevékenysége a szemészet különböző területeire terjedt. Ezen munkássága elismeréséül a budapesti egyetemen 1907-ben magántanárrá habilitáltatott, majd 1919-ben rendkívüli tanári címet nyert. Szemészet tankönyve 1911 óta több kiadáson át — később bővítve és társszerzők­kel — mindmáig kedvelt, haszonnal forgatott tankönyvünk. Hosszú életével szüntelen munkában szakmánkat, közegészségügyünket, a magyar népet szolgálta. Emlékét hálás tisztelettel őrizzük. Nonay Tibor II í R E К Szemészkongresszus Párizsban. 1962. május 6—10. A Francia Szemorvostársaság ösztöndíjával alkalmam volt tavasszal két hónapot Párizsban tölteni. Részt vettem a LXIX. Francia Szemészkongresszuson és több szem­osztályt meglátogattam. Elsősorban a Centre National d’Ophtalmologie des Quinze- Vingts és a Fondation Ophtalmologique A. de Rotschild osztályait látogattam rend­szeresen. Az utóbbiban a szemészet mellett hatásos allergén-kutató bőrosztály is működik, ami a szemészeti kezelés lehetőségeit kibővíti. A Fondation Curie daganatos betegek radiotherápiájával foglalkozik. Gazdag szemészeti anyagában kozmetikailag is gyakori a jó eredmény. Epitheliomákat csaknem kizárólag sugárral kezelik, alig fel­fedhető heggel gyógyulnak. Hdpital de VHőtel-Dieu a tulajdonképpeni egyetemi szem­klinika, vezetője Renard professzor. A Hőpital Laénnec Necker és Cochin osztályait is megnéztem. A Szemészkongresszus főtitkári beszámolóval kezdődött. Ismertették az új tagok névsorát. A következő előadásokat hallottam : Voisin és Pivoteau a senilis katarakta ritka változatát a fehér magvú kataraktát mutatta be. Sedan a kávé okozta funkcionális zavarokra (scotoma scintillans, migraine ophtalmique) mutatott rá. Druault és Trufesco szerint az eddig ismeretlen eredetűnek tartott keratitisek egy része gombás aetiológiájú. Új dienkephalonra ható gyógyszert ajánlott simplex glaukoma kezelésére Kapuscinski, Krudisz, Uher és Szimanski (5 allyl­­beta-hydroxy-propyl barbitursav). A gyógyszernek nincs altató hatása. Stucchi és Erpel­­ding subconjunctivális corticosteroidok hatásosságára hívta fel a figyelmet uveitisek továbbá a retina és látóideg keringési betegségeinek kezelésében. Az elektroretino­­gramm változásokat értékelte B. Ziv siderosis bulbi esetében. Calmettes, Soréi, Deodali és Daraux három leány testvéren észlelt Stargardt betegségről számolt be. Bessiére, Chabot és Ferin a Stargardt és Pierre Marie betegség társulását észlelte. Ayberk hyper­­thyreosisban szenvedő nőbetegen symmetricus mély szaruhártya-dystrophiát észlelt. Zanen és Meunier opticus laesiót tapasztalt botulismusban. Streiff papilla hypoplasiát ismertetett. Woillez, Asseman és Blervacque gyógyszer okozta toxicus neuritis optici-t észlelt alkohol ellenes elvonó kúra során. Renard és Dhermy nyolcéves gyermek papil­láján észlelt féloldali látóideg glioma szövettani vizsgálatának eredményét ismertette. J. Francois öt szemizombénulás ellen végzett műtétet vetített. Paufique retinaleválás miatt sclera-zsákocskát preparál és ezt idegen sclerával tölti ki. Guillaumat és Bemard 252

Next

/
Thumbnails
Contents