Szemészet, 1962 (99. évfolyam, 1-4. szám)

1962-09-01 / 3. szám

jelentékeny hypotoniával (8 Hgmm !) együtt, és e hypotonián kívül („ex vacuo”-mechanismus) más okot e vérzések magyarázatára nem találtunk.

b) Valamivel később, és a szemek jóval kisebb százalékában a viaszos degenerációs foltok száma is megcsökkent (16 szemen e tekintetben javulás, 14 szemen a folyamat megállása, 10 szemfenéken további rosszabbodás volt észlelhető). Kiemelendő, hogy eseteink tanúsága szerint a viaszos degeneratios foltokból álló koszorúk a látótér megfelelő helyén idegrostköteg-típusú, ill. centrocoecalis skotomával és jelentékeny látásromlással jártak párhuzamosan, és így a progressio megszűnése, vagy az egyik szemfenék javulása és a másik szem egyidejű romlása a beteg számára a látásromlás megállásának érezhető hasznával járt (5.—6.—7.—8. eset), míg a látást alig befolyásoló pettyes vérzések eltűnése csak a szemorvos által értékelt eredmény.

c) A legritkábban és legkésőbben a retinitis proliferans-t befolyásolja a besugárzás : csak 6 szemen észleltünk e tekintetben jelentékeny javulást, 5 szemen — az egyébként igen súlyos, többnyire a tárgylátást is kizáró — retinitis proliferans nem változott, sőt 12 szemen a folyamat tovább progrediált, egy esetben rubeosis és secunder glaucoma miatt enucleatiót téve szükségessé. Mégis a 4 esetben (9.—10.—11.—12. eset) elért eredmény: táblaolvasás, 3 éves gyakorlati vakság után, látásj avulás a %—5 éves folyamatos látásromlás után a legértékesebb volt a beteg számára, valamennyi eredmény közül. E 4 esetben a proliferáló tömegek elvesztették laza és érdús jellegüket, élesen elhatárolt, tovább nem zsugorodó tömegekké válva, a környező ép szemfenékrészletek mellett ill. előtt. A hatás nem a retinát is érő secundaer sugárzásnak tulajdonítandó ; e 4 jól reagáló esetben hónapokkal a hypophysis röntgenbesugárzás előtt 3x80 r (75 KV, 10 mA, 2,5 mm AL szűrő 4x4 cm-es mező, 30 cm focus-bőrtávolságról, hetenként) röntgenbesugárzást adtunk magára a szemre is, mindennemű hatás nélkül.

d) A 8-as számú eset retinitis circinata-jának fokozatos eltűnését a jobb szemen, és a 10-es számú eset retinitis proliferansának visszafejlődését, a nyomok fényképfelvételével s a látásélesség változásával az 1. ábra tünteti fel. Hasonló mértékű regressziót a többi esetben, de soha máskor más kezelésmódok mellett sem észleltünk R. D. esetében.

II. Funkciók.

A látásélesség a besugárzás után 12 szemen javult, 15 szemen változatlan maradt, 13 esetben rosszabbodott. Sajnos ezek közül csak 24 szemre vonatkozólag állanak rendelkezésünkre adatok a látásélesség változására vonatkozólag a besugárzás előtt: az csak 2 szemen javult, 9 szemen maradt változatlan, a 13 szemen rosszabbodott. Az átlagra tehát a besugárzás előtt a látás élesség folyamatos csökkenése, a besugárzás után annak változatlansága jellemző, de nem a javulás. Nem jobbak az eredmények a látótérkieséseket illetőleg sem.

Mindezek egyik magyarázata a márkifejlődött idegrostköteg-típusú, ill. centrocoecalis scotomák (neuritis retrobulbaris) irreversibilis volta. Valóit an csak egy esetben észleltük az esetek legnagyobb részében csökkent kritikus fúziós frekvencia javulását. Sajnos, az csak 7 esetben maradt változatlan, 16 esetben közvetlen a besugárzás után csökkent, és e csökkent szinten is maradt. Ügy látszik, a röntgenbesugárzás az alkalmazott módszer és dosis mellett kis, de a fúziós frekvencia érzékeny módszerével kimutatható mértékben károsítja a n. opticust. Lehetséges, hogy a látásélesség e károsodás miatt nem javul olyan mértékben, mint az a szemfenéki kép javulása alapján várható volna.

131