Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)

1961-12-01 / 4. szám

2. 7524/1955. számú D. Gy. nevű 71 éves férfibetegünk jobb szemén öt év előtt kezdett homályosodra a látása, majd lassan szürkehályogja fejlődött. Bal szemét hat év előtt operálták szürkehályog miatt és ezen szem corrigált látása s/8. Egy hete fáj­dalmassá vált a jobb szeme, szúrásokat érzett, majd kivörösödött. Jobb szemen fény­érzés egy méterről, rossz localizátió. Kötőhártya chemoticus, szaruhártya egész terje­delmében oedómás, rücskös. Rendesnél mélyebb csarnok, amelynek tartalma pontosan nem ítélhető meg. Tág, merev pupilla területében az elszürkült lencse sejthető. A szem nyomása 50 Hg/mm. Minden nyomáscsökkentő kísérlettel szemben refractaer, úgyhogy két nappal később tokos hályogműtét történt iridectomiával. A műtétet követő nap reggelén minden panasz nélkül erős chemosis, a csarnok alján pár mm-es vércsík. Rheopyrin injectio, kétszer scopolamin és cortison csepp. Néhány nap alatt megszűnt a chemosis, a csarnokbeli vér pedig felszívódott. A műtét után két héttel az operált szem corrigált látásélessége 2 m ujjolvasás. Az üvegtest borús, gomolyos homályok, ez azonban lassan feltisztul. A hályogos lencse okozta zöldhályogot tehát hasonló okból származó uveitis kísérte. Mindkét szembetegség maradéktalanul meggyógyult a hályogos lencse eltávolítására. 3. 14281/1955. számú B. G. nevű 68 éves férfibetegünk jobb szemén régi szaru­­hártya és lencsehomályok miatt 5/20-ad látásélesség. Bal szeme, amellyel négy éve nem lát pár napja szúr, fáj. A jó fényérzésű balszemen, amelynek csarnoka rendes mélységű volt, a pupilla területében a kissé egyenetlenül elszürkült lencsét láttuk. Szemgolyó enyhén erezett. Nyomása 41 Hg/mm. Nyomáscsökkentő szerekkel szemben teljesen refractaer, úgyhogy három nappal felvétele után zárt tokos extractiót végzünk iridec­tomiával. Tíz nappal a műtét után 5/,2 corrigált látással gyógyultan távozik. Későbbiek­ben a látása 6/5-re javul és éveken át semmiféle glaucomás jelet nem észleltünk. 4. 2906/1956. sz. B. Gy. nevű 78 éves betegünk jobb szemével öt óv óta nem lát. Bal szemén 16 év előtti sima hálvogműtét. utáni állapot, 5/]0-re corrigálható látás­élességgel. Jobb szem látásélessége négy méterről fényérzés, bizonytalan localisátió. A pár napja érzékeny jobb szem erezett, tág kanyargó episclerális erek láthatók. Szaruhártya borús. Csarnok rendes mélységű. Szűk pilocarpinozott pupilla területében az elszürkült lencse látható. Ezen szem nyomása 40 Hg/mm, amely kezelésre nem változik. Kórházi felvételének hetedik napján változatlan status mellett zárt tokos hályogműtét iridectomiával. Két nappal később a csarnok alján két mm-es spontán vérzés, amely négy-öt nap alatt felszívódik. A műtét után két héttel 5/20-ra javítható látásélességgel engedjük haza, amely pár héttel később 5/6-ra javul. Több mint egy éves megfigyelésünk alatt többé glaucomás jelet nem észleltünk. 5. 4344/1960. számú özv. H. Gy-né 80 éves nőbetegünk jobb szemén négy óv előtt más intézetben végzett extracapsuláris hályogműtót utáni állapot 5/12-re javít­ható látásélességgel. Bal szemével kb. hat óv óta nem lét. Egy hete vált fájdalmassá és vörössé a bal szeme. Hányingere támadt és panaszai fokozódtak. Felvételkor a bal szemén egy méterről volt fényórzése és bizonytalan fénylocalisátiója. Szemgolyó erősen izgatott, telt kanyargó episclerális erek, borús szaruhártya. Valamivel seké­lyebb csarnokban alakelemek, tág, merev pupilla területében a kissé egyenetlenül elszürkült lencse volt látható. A szemnyomás 56 Hg/mm. amely semmi módon nem volt befolyásolható. Az iridectomiával végzett műtét extracapsulárisan sikerült, azonban a tokot utólag teljesen eltávolítottuk. Műtét után egy-két napig a kötőhártya chemoticus volt, ez azonban hamarosan csökkent, majd a műtét után egy héttel már szépen halványodott az operált szem. A csarnokból a műtét után harmadnapon támadt spontán vérzés is felszívódott néhány nap alatt. Három rheopyrin injectió, tágító, valamint ultracortenol csepp alkalmazáséra a műtét után három héttel l’/2 m ujjolvasásnyi látásélességgel ment a beteg haza. A mebrana hyaloideán pigment­szemcsék, valamint borús üvegtest volt látható. Végeredményben tehát a régóta meglevő túlérett hályog heveny glaucomás rohamot okozott, amelyet enyhe uveitis is kísért. A rossz fényórzés ellenére látó szemmel engedtük haza a beteget. A zöld­hályogot és uveitist végérvényesen megoldotta a hályog eltávolítása. Betegeink kortörténete csaknem azonos jellegzetességeket mutat. Az egyik szemen aphakiás, idős betegek nem operált másik szemén hosszabb idő óta meglevő szürkehályog okozott zöldhályogos rohamot, ill. két esetben ezzel kapcsolódó enyhe uveitist. Ezt a túlérett hályog átjárhatóvá vált tokján át a csarnokvízbe jutó megváltozott lencsefehérjék toxikus, ill. allergiás alapon okozzák. A hibás, vagy bizonytalan fényérzés ellenére egyedül helyes megoldás a hályogos lencse maradéktalan eltávolítása. Ez végleges gyógyulást és jó látásélességet eredményez. A phacogenetikus uveitisben, de megfigyelésem szerint a glaucomában is mindig alkalmazandó a localis cortison kezelés. 217

Next

/
Thumbnails
Contents