Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)
1961-09-01 / 3. szám
újszülötteknél fordítva van, mert a %-os arány nagyobb (92,6%) és az átlagos dioptria-érték kisebb ( + 3,2 D). Kétségtelen, hogy a különbség nem nagy. Egy hét után fokozatosan csökken a hypermetropiások %-os aránya, valamint a szem átlagos refrakciója is. Egy-két éves korban már határozott eltolódást lehet tapasztalni az emmetropia irányába. Tehát úgy látszik, koraszülötteknél nem tengelytúllátóság dominál, hiszen elképzelhetetlen, hogy ezek a szemek nagyobbak lennének, mint az újszülötteké. Valószínű, így van ez a későbbi hónapokban is. Persze, inkább volna ez igazolható akkor, ha lemértük volna a cornea törőerejét is, amit megpróbáltunk, de nem sikerült. Azonban Weiss és Grod méréseiből, amiket Favaloro grafikonon összesített, kitűnik, hogy az újszülöttkori szemgolyó súlyának növekedése főleg az első évekre esik és már 2 éves korban csaknem eléri a felnőttkori 7—7,5 grammot, a cornea születéskori 9 mm-es átmérője pedig csaknem végleges (11,4 mm) és a szemtengely hossza is majdnem 24 mm erre az időre. Ezek szerint feltehető, hogy a növekedés kapcsán az első két életévben a cornea görbülete is változik, bár többen állítják korai stabilizációját. Badtlce írja, hogy legkorábban a cornea és a hátulsó temporalis szemszakasz fejlődése fejeződik be. Ez utóbbit bizonyítja, hogy a fovea már az intrauterin életben megjelenik, illetve stabillá válik, hiszen a papilla és macula közti távolság még myopiás körülmények között sem változik. A szem fénytörésének kialakulásában azonban a corneán kívül más tényezők is fontos szerepet játszanak, nevezetesen a lencse fejlődése és a tengelyhossz. Sappey és Jäger adatai szerint 7 hónapos embryóban a lencse átmérője 6 mm, újszülöttnél 7 mm, 10—12 éves korban 8 mm, és csak 17—18 éves korban éri el a végleges 9 mm-t. Az a gyakorlati tény, hogy a korai lencseeltávolítás gátlólag hat a szem növekedésére, igazolja a lencsének a bulbus és cornea nagyságának kialakulására való stimuláló hatását, bár Badtlce szerint a szemgolyó fejlődésében mégis a szemkelyheké az elsődleges szerep. Mindenesetre a lencse fejlődésének jelentősége van a cornea görbületének és törőerejének alakulásában. A szemgolyó nagyságának, illetve a szemtengely hosszának növekedésével csökken a refrakció. A születéskori 17—18 mm-es tengelyhossznak méréseink alapján az átlagos +3,2 D, az 1—2 éves kori 18,5 mm-nek +2,4 D, a 3—5 éves kori 22,5 mm-nek +1,9 1). míg a felnőttkori 24,27 mm-nek emmetropia felel meg. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy a szemtengely 1 mm-es növekedésére a hypermetropiának y2 D csökkenése esik. Tehát a törőerő alakulása összefügg a szem fejlődésével, illetve a szemtengely hosszának növekedésével. Azonban ez a relatio nem szoros, mert ha az volna, akkor az újszülöttek fénytörése kb. +17,60 D lenne. Márpedig ez nem így van. Valószínű ezért, hogy — mint ahogy a testé — úgy a szemgolyó, cornea, lencse fejlődése sem egyenletes, hanem szakaszosan történik. A 3. táblázatban régebbi és újabb szerzők azon adatait közöljük, melyek a hypermetropiásokat dioptriánként felbontva mennyiségileg és százalékosan mutatják. Nem teljesen egyeznek meg, mert Horstmann-néA +3,0 D, Schleichnél +4—5T),Herrnheisernél +2,0 D,de Vriesnél +2—4D, Gook és Glasscock-nál pedig +1—3 D szerepel a legtöbb százalékban. Wibaut grafikonja szerint — aki a régiek vizsgálatait egy refrakciós görbében összesítette — a csúcs + 2,0 D-nál, a binomiális görbe alapján pedig +3,0 D-nál van. A 4. táblázatban saját vizsgálataink eredményét látjuk. Kitűnik, hogy koraszülötteknél +3,0 D, újszülötteknél +4,0 1) és később egészen 5 éves korig +3,0 D a leggyakoribb. Ez azért érdekes, mert a fénytörés és kancsalság közötti összefüggést vizsgáló irodalmi adatok szerint a +2—6 D kb. 70%-ban fordul elő. Méréseink szerint 80—85%-ot tesz ki. (Vizsgálatainkban nem válogatott esetekről van szó). Kettesy azt írja, hogy ,,ha egy kisgyermek 160
