Szemészet, 1960 (97. évfolyam, 1-4. szám)

1960-09-01 / 3. szám

belül rendszerint megszűnik az akadály. Anaemizáló kezelésnek is ilyenkor van helye. Előfordul, hogy a csatornát szondázással sikerül átjárhatóvá tenni. Ezt többször megismételjük és anaemizáló kezeléssel kombináljuk. Tapasztalatunk szerint ezek legnagyobbrészt később elzáródnak. A betegek az 5. napon varrat­eltávolítás után távoznak ; eleinte másnaponként, majd hetenként egyszer átfecskendezésre jelentkeznek. Sajnos, többnyire csak 1—2 kezelésre jelent­keznek, ami az eredmény rovására megy, mert ha ez idő alatt nem alakult ki a kifogástalan spontán levezetés, kezelés nélkül a csatorna könnyen elzáródik. Azt tapasztaltuk, hogy jó spontán levezetés mellett utókezelés nélkül is tartós a jó eredmény. Ellenkező esetben rendszeres utókezelés mellett is gyakori az elzáródás. Statisztika A 3. táblázatban tüntettük fel 10 év alatt operált 711 esetünket a műtét fajtája és a gyógyulás szempontjából. Előre bocsátandó, hogy ebben az össze­sített kimutatásban az ellenőrzési időtől függetlenül minden műtét szerepel. Az eseteknek kb. 2/3-ában kb. 3 hónap, illetve ennél több az ellenőrzési idő. Az utolsó három évben operált betegeket ellenőrzésre külön berendeltük. 196 beteget (72%) ellenőriztünk 3 hónap, vagy több idővel a műtét után. Ezeket az eseteket a 4. táblázatban mutatjuk be, így értékelhető a két csoport közti különbség. 10 év alatt végzett Tll műtét összesítése III. táblázat elülső és hátsó fal varrattal ........................ ... 527 80,5 % DCR.......... . 655 82,2 % hátsó fal kiirtással ......................................... 19,5% CR.............. 41 5,7 % reop. DCR . 12 1,7 % Szövődmé­nyek utóvérzés ................................ ... 16 2,2% reop. CR. 3 0,4 % varratgennyedés.................... ... 17 2,3 % simán átfecskendezhető................................... 83,6 % nem könnyezik . . 617 86,6% fokozott nyomással fecskendezhető át ... 22 3,0% Eredmény átfecskendezhető................................................ 1.2% könnyezik ......... . 94 13,4% elzáródott .. 12,2 % 3 hónapon túl ellenőrzött esetek IV. táblázat nem könnyezik 82,5 % elülső és hátsó nem könnyezik......... ___ 63 78,7% DCR. 170 86,7% 141 80 fal varrattal könnyezik ................. ___ 17 21,2% könnyezik .... hátsó fal nem könnyezik......... ___ 78 86,4% 29 17,5% 90 kiirtással könnyezik ............... ___ 12 13,6% nem könnyezik . . ......... 9 53% CR.......................... 17 8,8 % könnyezik ........... ......... 8 47 % nem könnyezik . . ......... 6 88 % 7 3,5% könnyezik ........... ......... 1 12% nem könnyezik .. reop. CR............... 2 1,0% könnyezik ........... összesen................... 196 műtét, gyógyult ............... 157 80,1% nem gyógyult......... 39 19,9% 147

Next

/
Thumbnails
Contents