Szemészet, 1956 (93. évfolyam, 1-3. szám)
1956 / 2. szám
szívását, illetve kiöblítését és az irodalmi adatokkal egyező, meglepően jó eredményt kaptunk. Klinikánk 10 évi beteganyagából kiválogattam 70 olyan esetet, melyeknél az utolsó műtét óta már eltelt legalább három év. Valamennyinek állapota véglegesnek tekinthető. Ezt a szempontot azért tartom fontosnak, mert a végleges eredmény kibocsátáskor nem mindig bírálható el. Sajnos, nem egyszer tapasztaltuk, hogy jó állapotban hazaengedett beteg évek múlva visszakerül a klinikára phthisis bulbival, fényérzés nélküli szemmel. A legtöbb szerző, így Blaskovics és Horay is csak a közvetlen és nem a késői eredményt vizsgálták, ami azonban gyakran téves eredményre vezet. Ezt kiküszöbölendő tartottuk be a három év kontroll időt, hogy a végleges eredmények alapján kapjunk feleletet a probléma két főkérdésére : milyen életkorban operáljunk és melyik műtéti módot válasszuk. A 70 congenitalis vagy juvenilis hályogban szenvedő beteg 102 szemén összesen 143 műtétet végeztünk. Ezek közül 102 primär és 41 kiegészítő, utólagos műtét volt. Totális hályog miatt 42 és partialis hályog miatt 60 esetben operáltunk. A sérüléses hályogok más elbírálás alá esnek, így azokat nem számitottuk ide. A betegeket öt csoportba osztottuk, aszerint, hogy a műtétet hány éves korban végeztük. Az első csoportba soroltuk a 0—1, a másodikba az 1—2, a harmadikba a 2—5, a negyedikbe az 5—8 és az ötödikbe a nyolc év fölött operált betegeket. Az eredményeket nemcsak műtéttani szempontból vizsgáltuk meg az egyes szemekre vonatkoztatva, mint az a legtöbb közleményben található, hanem a beteg mindkét szemének látása alapján osztályoztunk. Ez nem zavarja az egyes műtétek kiértékelhetőségét, viszont tisztább képet ad az egyes betegek egyéni helyzetéről és jobban rávilágít a kérdés társadalmi problémáira. Ennek megfelelően nem követtük Blaskovics és Horay beosztását, kik vaknak csak a tudományos értelemben vett fényérzés nélküli szemet tekintették, és elsőrendű eredménynek minősítették a 0,1 vagy e feletti látóélességet. Mi a gyakorlati szempontokat vettük figyelembe és ennek alapján három csoportba osztottuk betegeinket. Az első csoportba („jól lát“) azok kerültek, akiknek a visusa 0,3 vagy több. Ez az érték kb. az olvasóképesség határa, tehát azok, akiknek ennyi látásuk van, gyakorlatilag a legtöbb foglalkozásra alkalmasak, akkor is, ha ez a látás csak félszemes. Ezek szerint, ha egy beteg esetében a műtétek után az egyik szemen 0,4, a másikon f. é. n. látóélesség lett, a beteget az első csoportba osztottuk. A második csoport a „gyenge látó“ kategória. Ide tartoznak azok, akiknek a látása 0,3 és 0,02 között van. A harmadik „vak“ csoportba azok tartoznak, akiknek mindkét szemén 0,02 alatti látásuk van. A különböző életkorokban operált betegek eredményei a következők : 0—1 évig Jól lát Gyenge látó Vak Összesen 1 2 4 7 A hét eset közül négy nystagmussal és kettő mikrophthalmussal szövődött congenitalis hályog volt. Műtéttel még némi javulás várható a két gyenge látó egyik-egyik szemén. 1—2 évig Jól lát Gyenge látó Vak Összesen 0 3 1 4 84
