Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)

1955 / 1. szám

lodiathermiája és Kettesy cyclanaemisatioja pedig a sugártest sorvasztásán keresztül a csarnokvíz termelésének csökkentésével hoznák meg az eredményt. Albrich a eil. artériák diath. elzárását ajánlja, két évvel később Arató. Ugyancsak sorvasztó hatás.

Kétségtelen, hogy a felsorolt műtétek igen gyakran megpuhítják a szemet, de hogy az eredményt a fenn vázoltak szerint biztosítanák, azt nem látom bizonyítottnak. Már említettem, hogy a kóreredet ismerete hiányában csak tüneti kezelésre, a feszülés csökkentésére szorítkozhatunk. A tünet, mely ellen küzdünk mindenkor egy, a szem megkeményedése, viszont műtéteink száma mégis elég nagy. Hogyan lehetséges az, hogy ily sok műtét különféle úton-módon — mert hiszen mindegyik műtétet más és más elgondolás alapján tervezték — de a végén szerencsére mégis ugyanarra az eredményre vezessen, vagyis a szem megpuhítására. E műtéteknél valami közös nevező után kell kutassunk. Keresnünk kell egy olyan elváltozást, mely elég gyakran előfordul a különféle műtétek után, de csak akkor, ha azok a szemet megpuhították. Tehát e műtéteknél valamilyen közös hatású mechanizmusuknak kell lennie.

Most már igyekszem néhány adat felsorolásával fényt deríteni a szerintem közös nevezőnek vehető, elég gyakori jelenségre, az érhártya leválásra. Vannas és Björlcenheim 730 cyclodialysis után 27 (3,6%), II. Löhlein és Glaseтшрр 100 cyclodialysis után 6 leválást észlelt (közülök 5 másodlagos gl.-nál keletkezett). Ugyané műtét után Imre egy, Csillag négy leválást talált. Fuchs a glaukoma ellenes iridectomiák 10%-a után, Meller a Lagrange iridosclerectomia 22%-ánál, később Lagrange és Elliot 7%-a után látta. Elliot trepanatio kíséretében Csillag két ízben, Hagen pedig eseteinek 76%-ában találta a műtét utáni napokban alapjáról elemelve az érhártyát. Bloch ugyanezt sclerotomia ant.-ral kapcsolatban tapasztalta. Stallard íebenyes sclerotomiája 11%-ához társult ugyanez. Feltűnő és érdekes, hogy bármely fenti glaukoma ellenes műtét megpuhította a szemet, ha érhártya leválás is társult hozzá. Amennyire a hozzáférhető irodalomból meggyőződhettem, még senki sem közölt leválás ellenére eredménytelen glaukoma ellenes műtétet. Tehát a leválás mintegy bizonyítéka a műtét szabályszerű elvégzésének és az eredmény záloga. A szem mindig puha maradt legalább addig, amíg az érhártya vissza nem feküdt.

E megfigyelésünk a cyclodialysissel kapcsolatban már nem szorul magyarázatra, különösen pedig nem Vannas alapvető megállapítása óta. Cyclodialysis utáni leválásnál a sugártest és az inhártya diathermiás coagulatiojával az összekötő csatornát elzárta, mire a 8 Hg.-mm-es tensio 70-re szökött. Másik hasonló esetében enyhébb inhártya coagulatioval részleges elzárást létesített, mire hypotoniás feszülés az élettani szintre emelkedett, az érhártya pedig alapjára visszafeküdt. A fistuláló csatorna elzárására bekövetkezett keményedés döntő bizonyíték amellett, hogy a csarnok és az érhártya fölötti rés között létesítendő összeköttetés a cyclodialysis hatásának elengedhetetlen tényezője. Heine szellemes elgondolása ezzel újabb megerősítést nyert. Munkássága a glaukoma gyógyítása terén van akkora jelentőségű, mint Goniné az ideghártya leválásaival kapcsolatban.

Fentebb láttuk, hogy a leválás oly műtétek után is jelentkezik, s a szem megpuhul, ahol a két ür összeköttetésére nem is gondoltak, nem is sejtették, hogy ez megtörténhetne. Hogyan keletkezhetett ezeknél leválás ? Lehetséges-e vajon, hogy a műtő szándéka és tudtán kívül e műtéteknél is összekötjük a két űrt, s ezek is cyclodialysis módján lennének eredményesek ? Ha ez megtörténhetik, úgy e műtétek hatásmódjáról eddigi felfogásunkat revideálnunk kell, s vegyük ezeket külön-külön fontolóra. Mi történik e műtéteknél?

Midőn az iridectomiára tanítottak, fiatal korunkban, mindig azt hallot-37