Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)

1955 / 2. szám

szőr feldolgozásra aránylag kevés anyag kerülhet, hiszen a cornea-elváltozások vizsgálati lehetősége inkább csak a véletlen leletekre korlátozott, másodszor ezek is a megbetegedés különböző stádiumaiból származnak s így természe­tesen szövettani képük is különbözik egymástól. A kérdés részletes tárgyalása jelenleg nem célunk, ezért csak a fontosabb ada­tokat említem meg. A conj. phl.-ra vonatkozólag időrendben Iwanoff lelete az első, aki eseteiben kereksejtes beszűrődésen kívül egyéb lényeges elváltozást nem talált. Leber (20) észlelt először a phl.-ban epitheloid- és óriássejteket s ennek alapján elsőnek ő emelte ki a szöveti szerkezet hasonlóságát a tbc.-s struktúrához. Mivel elsajtosodást, nekrozist és gümőbacillust nem talált, a kórszövettani képet tuberkuloid felépítésűnek tartotta. Leletét többen, így Hayashi, (21) Stargardt (22), Elschnig (23), stb. vizsgá­lataik alapján megerősítették. Michel (24) képviselte egyedül azt a nézetet, hogy a phl. ekzema lenne. Az általa közölt elváltozásokat a későbbiekben senki sem észlelte s így véleményét nem erősíthették meg. Míg a kötőhártya phl. viszonylag gyakran kerülhet szövettani vizsgálatra, addig a friss szaruhártvaelváltozás hisztológiás észlelése különlegesen ritka. Ilyen ritka •esetet közöl Piesbergen (25), aki akut miliaris tbc.-ben exitált gyermek kerconj. phl. elváltozásait figyelte meg. A többi szerzők, így Iwanoff (26), aki itt is elsőnek közölte szövettani leletét, továbbá Baas (27), Hertel (28), Hayashi (21), stb. általában nem friss elváltozásokat dolgoztak fel. Piesbergen (25) szerint a betegséget kiváltó izgalmak kívülről hatnak a corneára, mert az infiitratűm elsősorban a Bowmann hártya előtt észlelhető. Ha a kereksejtek áttörik a Bowmann-hártyát, létre jön phl.-ás ulcus. A cornea infiltratuma hasonló a conj. phl.-jához, azonban benne óriássejteket eddig még nem találtak. A phl. tehát olyan szövet, mely egyes esetekben nem specifikus, míg más esetekben tuberkuloid szerkezetet mutat. Utóbbi esetekben a szöveti kép a kis miliaris tuberkulum elváltozásaihoz hasonló. Stargardt (22) ezért a phl.-t a lichen scrophulosorum-mal állítja egysorba. Ezzel szemben Engel­­king (29) úgy véli, a bőr lichen csomóinak a conj.-án a „lichen scrophulosorum conjunctivae“ néven leírt futó elváltozásai felelnének meg. Szerinte a sorrend a köv. : a klasszikus tbc.-hez legközelebb a lupus-, majd a bőr- és a conj. lichene és végül a phl. áll. A fentebbiekből azt kell megállapítanunk, hogy a phl. szöveti képe nem ad biztos támpontot a betegség keletkezésének speciális formáról, sőt még az alapul vehető betegség természetéről sem. Mert még a tuberkuloid kép magában a keletkezett ártalom tbc.-s természete mellett nem bizonyíték. Természetesen a hisztológiás kép alapján még kevésbé tudjuk kimondani, vájjon bacillaris-, vagy tuberkulotoxicus jelenséggel állunk-e szemben. Az állatkísérletek eredményéből és a szövettani képből tehát a phl. betegség tbc.-s pathogenesisére vonatkozólag döntő erejű bizonyítékot nem kaptunk. Nézzük meg tehát, hogy erre a kérdésre a klinikai-laboratóriumi megfigyelésekből milyen következtetést vonhatunk le, közelebbről a vonatkozó klinikai-laboratóriumi adatok mennyire viszik előre a pathogenesis megoldá­sának problémáját. A klinikai megfigyelések, a Röntgen-, laboratóriumi és egyéb vizsgálatok egyöntetűen azt bizonyítják, hogy a phl. betegek tbc.-s fertőzésen már szinte 100%-ban átestek. Ezt mutatja a phl.-ás betegek gyakoribb és fokozottabb tuberkulin-túlérzékenysége is, melynek százalékos középértéke a szerzők adatai alapján kb. 90%-ra tehető. Több szerző, így pl. Görgényi—Gcttche (30) 100%-os tub. pozitivitást is talált. Ez az észlelés még jelentősebb, ha tekin­tetbe vesszük, hogy eseteink zöme gyermek s rendes körülmények között gyermekekben a tub. reakció ritkábban pozitív, mint felnőttekben. Földes (31) erre vonatkozó vizsgálatai szerint nálunk a lakosság a nagyobb városokban csak 20—25 éves, falvakban pedig csak 25—30 éves korban éri el az átvészelt­­.ség maximális arányszámát. 131

Next

/
Thumbnails
Contents