Szemészet, 1955 (92. évfolyam, 1-3. szám)
1955 / 2. szám
behatol (primär basophyl kezdeti test), megnő : e massiv kezdeti test (plaque) fragmentálódik (secundär kezdeti test), majd morula, vesicula lesz acidophyl szemcsézettséggel (elemi testek), utóbbiak kiszabadulva a szabad elemei testek. — E virus-részecskéknek elválasztása (a virus tisztítása) és egyben méretmeghatározása ultraszűréssel történt. Itt általánosságban meg kell jegyezni, hogy a trachoma virus szűrése a legnehezebb feladatok közé tartozik. Egyik nehézség az egyébként is kevés emberi anyag (kötőhártya-kaparék) virus-szegénysége, a gyér virus intracellularis elhelyezkedése és sérülékenysége. E bajokon a tenyésztéssel való dúsítás ugyan némileg segített, de nem tudott segíteni a másik nehézségen : hogy a virus glycogen mátrixa miatt erősen adsorbeálódik a szűrő anyagához (Stewart) (18). Ezért talán még a legjobb a vékony és ezért adsorptio révén viszonylag kevés virus-veszteséget okozó gradokoíl (Elford) membranák használata, meghatározott átlagos pórusátmérővel („APD“) (Thygeson), mások Berlcefeld (silex) szűrőket használtak. Emberi anyagból kiindulva csak két visszaoltással is igazolt szűrési kísérlet történt : Julianelle-é és Thygeson—Richards-é (3), de jelentőségük elvi ; tenyésztéssel dúsított anyagból könnyebb a szűrés. E szűrési kísérletek szerint az elemi testek mérete kb. y4 mikron, a kezdeti testeké nagyobb, az elemi testek a fertőzés hordozói. Stewart, Rith vizsgálatai szerint majmot csak nagyobb, kezdeti testeket is tartalmazó szűrlet fertőz ; John és Hamburger szerint csak elemi testekkel fertőzött szövettenyészet már majomra is fertőző. Mint előzőkből látszik, a szűréssel való tisztítás egyik elvi előnye, de egyben hátránya is, hogy a különböző méretű részek szétválasztásán alapszik, miáltal a virus szuszpenzió különböző méretű, de egyféle virus esetében virusszegénvebbé válik. Mindez nem következik be kémiai tisztítás, pl. kromatográfiás oszlopon való átáramoltatás és frakcionált eluálás során. Míg szűrésnél a nagy adszorpció hátrány, itt előny, és a tisztítási eljárást egyben dúsítássá is teszi (Ito-lto-Sasaki (19). Egy másik kémiai tisztítási módszer a Cox—Scheer-féle pufferes kolloidkémiai módszer felhasználásán alapszik (20). Frakcionált ultracentrifugálás is felhasználható a virus tisztítására és dúsítására. 3. Akármilyen módon nyert, legalkalmasabban tojásban dúsított és szűréssel vagy akár ultracentrifugálással tisztított virus kórokozó voltának egyetlen lehetséges experimentum crucis-a : a visszaoltás. Csak a klinikailag typusos kép : ellágyuló csomók, hegek, pannus Herbert-gödröcskékkel és a pozitív záradék-lelet együtt lehet bizonyíték. A szokásos laboratóriumi állatokon azonban nem sikerült e typusos kórképet létrehozni. A majmokon trachomás anyaggal létrehozott kötőhártyagyulladás csak abban különbözött a majmok spontán folliculosisától, hogy abból emberre oltva, azon záradék pozitív typusos trachoma fejlődött ki (3,21). A majomoltás tehát csak a virus életbentartására használható fel, de a virus identifikálására nem, bár néha a szöveti kép jellegzetes (Julianelle) (3). — Marad tehát a közvetett vagy közvetlen ember-oltás. Ez ellen még a szigorú önkéntesség elvének betartása és csak más betegségben végérvényesen megvakult szemek felhasználása esetén is, mint azt Ishihara és Micsui tették, vagy csak gyógyíthatatlan betegségben ante exitum fertőzve is, komoly ethikai aggályok támaszthatók. Ezért a 105 pozitív japán emberoltási kísérlettől eltekintve, más kutatók ezen eszközhöz mindig egyetlen esetben nyúltak — kísérletsorozatuk befejezéseként (5, 14) — positiv eredménnyel. A kifejlődött kórkép (oltási trachoma) mindig kb. 5 nap lappangási idő után akut gyulladás képében jelentkezett erősen záradék pozitív lelettel, és később typikus klinikai lefolyással bizonyítva a virus-elméletet, a záradék kórokozó voltának igazságát. 4. Ezután fel kell vetni az utolsó kérdést : vajon a záradék, illetve szabad elemi-kezdeti test formájában jelentkező trachoma-virus a trachoma egyedüli, kizárólagos kórokozója-e ? Már eddig ismertetett tények alapján is nemmel 118