Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)
1954 / 1. szám
leálnunk kell, kezdjük egy-egy elejtett szóval, vizsgálat közben : ez a szem sajnos komoly beteg, látás nem várható, ha megoperálnánk, bizonyosan mégrosszabb, fájdalmasabb lenne ; ettől a szemtől már csak baj várható, egyre több fájdalom. Sejtette ezt már maga is. Végül marad a főérv : átmehet a gyulladás a másik szemre is, az lenne a legnagyobb baj. Most jön az enyhítés : bizony szomorú dolog nekünk is, ha azt kell mondanunk, hogy nem tudunk segíteni, de hogy valami jobbat is mondjunk, a műtét bizonyosan fájdalmatlan, vele minden gondját elveti. S végül az utolsó érv : hamarosan műszemet kaphat s ez szebb lesz, mint a még meglevő, de tönkrement szem, amelynek már egyetlen része sem ép stb. A felelősség mindig a mienk marad, nem háríthatjuk át betegünkre. A műtétek veszélyes kockázatait nekünk kell viselnünk, ezeknek teljes feltárásával elijeszthetnők segítségünk igénybevételétől, Nem azt akarjuk, hogy megtámadhatatlanok legyünk, hanem, hogy a legjobb történjék azzal, aki tanácsot kért tőlünk. A szürkehályogosole többnyire az öregkor lehiggadt nyugalmával egyeznek bele a látásjavító operációba, főként ha biztosítjuk őket, hogy a hályogműtét a legbiztosabb beavatkozások egyike, akár az egyszerű vakbél- vagy sérvoperáció ; ennél minden szemműtét nehezebb. Megnyugtatóan hat, hogy az operálandó nyugodtsága, viselkedése nem feltétele a sikernek, az a mi dolgunk és nem függ attól, hogy ő jól tud-e viselkedni. Azért a lefelé nézetést sem tanítjuk, felesleges ijesztgetés volna, mikor úgyis kantárvarrattal operálunk. Megnyugtató, hogy a beteg látja a kórteremben a már operáltakat, aki meggyőzik róla, hogy igazán nem volt fájdalmuk. Az egész környezet, az intézet minden tagja otthonos ebben a feladatban, ezt látva az operációra váró sem fél attól, hogy itt váratlan nehézség, zökkenő fordulhat elő ; mindenki jól ért a dolgához. Nem is értem, hogyan tudtak a nem is olyan régiek lakáson hályogot operálni. Ritka és izgalmas feladat volt, a siker sokkal kisebb esélyével, mint egy intézet üzemében. Imrétől tudom, hogy egyszer — bár nagy gonddal csomagoltak el mindent, — lyukas kendőt elfelejtettek magukkal vinni, Nagyon hiányzott műtét közben, még rosszabb volt, hogy a beteg is észre vette, hogy valami nincs rendben. A hályogműtét javallata nem szokott sürgős lenni. Meg is mondhatjuk, hogy megcsinálhatjuk holnapután, vagy három hónap múlva, de ne halogassa, még aggódni kezdene, ennek a műtétnek időpontja nem is orvosi kérdés, nem késünk el, jöjjön, ha az otthoni körülmények engedik. De rábeszélni a műtétre a nagyon vonakodó öreg embert nem szoktuk, teherbírásának jobb jele, ha maga is sürgeti a segítséget. Tudjuk, hogy az öregkori hályogműtétnek nincs általános ellenjavallata. Az aggkor maga is betegség, de sem az évek száma, sem a velük járó törődöttség nem tiltja, inkább sürgeti a műtétet, újra élednek általa. S újra éled az alig kompenzálható beteg szívizom, még az inoperábilis rákos beteg is. Tudjuk, hogy a cukorbaj szintén nem ellen javallat, csak tudjunk róla, hogy kellő előkészítés történhessék. De ne küldjenek hurutos öregeket az őszi, téli hónapokban, sem influenza idején ; ezeket inkább elhalasztjuk. Az öregkori hályogműtét javallata kettős : olyan látászavar, amelyet a lencse homályai magyaráznak és olyan fokú látáshiba, amely már akadálya a munkának. Külön kell mérlegelni, hogy látható, nem hibátlan szemfenék miatt érdemes-e operálni, a csalódás kellemes is lehet. Ezeknek az indikációknak feltétele a tokos kivonásban való teljes otthonosság és állandó gyakorlat. Aki csak ritkábban operál és ragszkodik a tokhasításhoz, jól teszi, ha tovább váratja a beteget. A látást mindig újra meg kell nézni, amig műtétre vár a hályogos. A közeli visus a fontosabb. Előfordul, hogy egyszerűen rávilágítanak a pupillára s mert jól vörösük, már is szól a véghatározat, jöjjön három 66
