Szemészet, 1954 (91. évfolyam, 1-2. szám)
1954 / 2. szám
a paresis maga nagy, akkor a gyengült izom túloldali synergistája erősen túl szokott működni, úgyhogy ez utóbbi elongatióját, vagy retropositióját is lehet végezni (pl. jobb OS.-paresis esetén bal Rí.-gyengítést). Az esetben, ha a bénult szemet használja fixálásra a beteg, nincs is más választásunk. Meg kell jegyeznünk e kérdéshez, hogy lefelé húzó izom (Rí. vagy OS.) gyengítését lehetőleg kerülni kell, mert ennek következtében a lefelé tekintés megnehezül. Sokszor — főként régi esetekben — nem könnyű a primaer hüdés megállapítása, még az összes vizsgáló eljárások igénybevételével sem. Az oka ennek az, hogy a már említett kezdeti koordinációs elváltozásokhoz újabbak csatlakoznak, amelyek most már a kétszemes egyeslátás megkönnyítését célozzák. Csupán egyetlen, egyszerűbb és nem nagyon ritka példát fogunk felhozni. Tételezzük fel a jobb OS. paresisét. Ilyenkor először (néhány nap vagy hét alatt) a jobb 01. kontrakturája, a bal RS. hypofunctiója, illetve álbénulása és a bal Rí. hyperfunctiója áll be. Ebben a stádiumban (amely egyébként véglegessé is válhat) az a kérdés, vájjon az OS. vagy a túloldali RS. a paretikus izom. A feleletet gyakorlottabb vizsgáló rendesen meg tudja adni. Később azután sok esetben az történik, hogy az 01. mellett az azonos oldali második emelő, a RS. is ko-kontrakturába jut, ennek közvetlen antagonistája (azaz a paretikus OS. süllyesztőtársa), a Rí. pedig gátló impulzust kap. Ugyanakkor a túloldalon a megfelelő reciprok beidegzési elváltozások állhatnak elő (—01., + OS.*). E másodlagos koordinációs átrendeződés a betegre nézve többféle előnnyel jár. Először is megszünteti, de legalább is csökkenti a két szem szintkülönbségének asymmetriáját, mely a tekintés különböző irányaiban fennáll és ezáltal konkomitálóvá teszi a bénulásos kancsalságot, azután — és ez még fontosabb ! — mérsékeli a bénulásos szem cyklotorsióját s ezzel együtt a torticollist. Kedvező esetben az egész ferde fejtartásból csak az arc emelése, vagy süllyesztése marad meg. Mindezekből viszont az is nyilvánvaló, hogy a secundaer koordináció-változások megnehezítik az elsődleges bénulás diagnosisát. Most már nem a jobb- és baloldal egy-egy izma, hanem kót-két izma között kell differenciálni és ez annál is nehezebb problémát jelent, mert felveti azt a kérdést, nincs-e szó több gócról, vagy esetleg progrediáló folyamatról az agytörzsben. Utóbbi esetben a műtét ellenjavalt. A primaer hűdés megállapítása a műtéti beavatkozás szempontjából azért gyakorlati fontosságú, mert tapasztalataink szerint a secunder koordinációs elváltozások önként visszafejlődnek, ha a primaer hüdést műtétileg kiegyenlítjük. Ezek a secundaer elváltozások, miként azt Szentágothai újabb vizsgálatai valószínűsítik, labyrinthaer reflexek, amelyeknek ganglionáris központja a formatio reticularisban lehet. Ezek azonban nem feltétlen reflexek (mint a veleszületett oculovestibularis reflexek), mert hiszen nem minden esetben jönnek létre. Éppen ez okból feltételes reflexnek tekinthetők. A secundaer koordinációs elváltozások visszafejlődése lassan megy végbe, amiből azt a következtetést kellett levonnunk, hogy az első műtét után hetekig is várhatunk, mielőtt a tervezett második műtétet elvégeznők az operált izom emelő, vagy süllyesztő segítőtársán. Mi tehát e tekintetben nem vagyunk annyira radikálisak, mint azok, akik már 5—6 nap múlva újból operálnak. Szerencsére legtöbbször éppen e secundaer elváltozásokkal szövődött esetek közül kerülnek ki azok, akiket nem kell megoperálni. Ha t. i. a hypervagy hypotropia nem túlságosan nagy, a cyklotorsio alapcsony (1—2°), a betegeket többnyire ki lehet elégíteni függőlegesen, vagy ferde irányban elhelyezett hasábokkal. Ezzel szemben nagy cyklotorsióval társult kisfokú vertikális * A + jel a túlműködést, a — jel a csökkent működést jelzi. 146
