Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 2. szám
A subjectiv térirányok teszik lehetővé, hogy az objectiv térben levő tárgyak egymáshoz viszonyított irányát megítéljük. Ez az ú. n. relatív localisatio. Viszont absolut, vagy egocentrikus localisatiónak nevezzük a tárgyak helyzetének a subjectiv térben a szemlélőhöz viszonyított megítélését, tehát azt, hogy valamely tárgy tőlünk mely irányba esik. Az egocentrikus lokalizálás azáltal válik lehetővé, hogy a tudat az összes közös térirányokat egy képzeletbeli, harmadik szembe gyűjti össze, a »cyklops szembe», amely az orrgyökön helyezkedik el (v. ö. 4. ábra), mindenesetre nem egészen a középvonalban, hanem kissé oldalt, többnyire jobbfelé eltolva. Ez talán azzal függ össze, hogy a legtöbb embernek a jobb szem a vezérszeme (a »sensoros dominantiänak« egy másik ismertetőjelével már találkoztunk a látóterek vetélkedésénél). Egyszemes tekintés esetén az egocentrikus localisatio a megfelelő szembe tevődik át, úgyhogy, ha váltogatva behunyjuk szemünket, a tárgyak ide-oda ugrani látszanak ( Witasektünet). Tudatunkban az összes látásirányok a cyklops szemben metszik egymást és megtartják egymáshoz, illetve a fő látásirányhoz viszonyított szögüket, bármerre irányul is a tekintet. A cyklops szem a subjectiv térnek a közép- vagy csomópontja ; három, egymásra merőleges koordináta (sagittalis, verticalis, frontalis) metszési pontjában, illetve az ezeken átfektetett medialis, horizontalis és frontalis síkok metszéspontjában érezzük elhelyezve. A »visualis én» ezekhez a fő térsíkokhoz viszonyítva lokalizál, mégpedig — ahogy az cselekvéseinkből is kitűnik — bámulatos pontossággal. A főtérsíkok nagyjából a fejnek és a testnek egyes symmetriasíkjaival esnek össze. Tekintetvándorláskor a fősíkok a közös szemmel együtt elmozognak, ezzel szemben a térbeli tárgyak nem látszanak helyüket változtatni. Ez & térállandóság törvénye (Hering). A subjectiv térirányállandóság mellett a térállandóság a legfontosabb feltétele annak, hogy környezetünkben eligazodhassunk és kimért, célravezető mozgási cselekményeket végezhessünk. Ehhez járul még a stereolocalisatio, amellyel a tárgyaknak a visualis éntől való távolságát becsüljük meg. Kisebb távolságokon belül ez is igen nagy pontossággal működik. A térállandóság jelenségére érdekes magyarázatot adnak újabban Holst összehasonlító élettani vizsgálatai. E vizsgálatok a proprioceptivitas szerepét bizonyítják. A szemek akaratlagos elfordítását az agykéreg mozgási kommandója intézi (efferens flux) ■ Az ingerület a pályába eső alacsonyabb központokban (corp. quadrig. ant.f, szemizom-magvak?) bizonyos állapotváltozást, »töltést« (efferentia-copia) hagy hátra. A mozgás kivitelezéséről a központi idegrendszerbe jelzés fut vissza (reafferentia) ; ez esetünkben két helyről származik : az izmokban levő receptorokból és a retinából, utóbbiban az ingert a kép elmozdulása szolgáltatja. A kívánt mértékű elmozdulás megtörténte esetén a reafferentia az alacsonyabb központban kioltja az efferentia-copiát és az agykéregbe nem megy fel jelzés, míg ellenkező esetben a mozgási kommandó oda »positiv« jelzésként érkezik vissza és az efferens ingerület erősödik. A leírt functionalis szerkezetet »visszacsatolási elvnek« nevezzük. Kitűnt, hogy a retinából, illetve az izomreceptorokból eredő , reafferentia ellentétes érzékelést vált ki a tudatban. A retinalis kép vándorlása a külvilágot a szemmozgással ellentétes irányban láttatja elmozdulni (pl. mozgás jobbra = külvilág balra), míg az izomreceptorokból eredő afferentia a mozgással egyirányú látszólagos elmozdulást eredményez (érzékcsalódás). A két ellentétes benyomás összegeződése oldalra- stb. tekintéskor a külvilágot mozdulatlannak tünteti fel, az agykéreg az efferentia-copia megsemmisülése folytán nem kap jelzést. Holst vizsgálatai természetbölcseleti szempontból igen jelentősek. A visszacsatolási elv ugyanis számos biofizikai és biokémiai állandóság (izomreflexek, egyensúlyozás, vérnyomás, verőtérfogat, légzés, vércukorszint stb.) önszabályzó idegrendszeri berendezése (R. Wagner). Az idézett vizsgálatok tehát azt mutatják, hogy testi, Valamint lelki jelenségek, illetve működések mögött egységes jellegű idegrendszeri functionalis szerkezet áll. Hátra van még két sensoros vonatkozású kérdés tárgyalása : a horopteré és a stereoscopos látásé; ezek egymással szorosan összefüggnek. 56
