Szemészet, 1953 (90. évfolyam, 1-4. szám)
1953 / 4. szám
hatásuk ellenőrzését illetően alig vagy semilyen tapasztalattal nem rendelkezünk. A jelen körülmények között ezért azon jól bevált miotikumokról beszélhetünk, melyek könnyen hozzáférhetők. Az új, különböző támadáspontú miotikumok bármennyire is értékesek és pharmacodynamikai hatásuk sok új szempontot vetett fel, mellettük változatlanul ott találjuk a pilocarpint és az eserint, vagy ezek származékait. Mióta Weber és Laqueur 1876-ban, ill. 77-ben átadták a használatnak a pilocarpint, ill. az eserint, változatlanul kedvelt miotikumok. Alig van olyan glaukomás, különösen acut szem, melynél a pilocarpin a tensiót ne csökkentené, sokszor a fiziológiás értékek alá, vagy néhány napos cseppentés után bizonyos fokú summatio elteltével. Hátránya a pilocarpinnak talán, hogy viszonylag gyorsan múló hatása van, ezért a nappali cseppentések mellett a normális határok között tartott tensio az éjjeli órákban emelkedhet, ezen azonban az esti pilocarpin-adagolás magasabb cuncentraciójával segíthetünk, vagy kenőcsben adagoljuk. Aránylag ritkán fordul elő, hogy melléktünetek, így accomodatiós görcs vagy pilocarpin-érzékenység miatt ne adhatnánk a pilocarpint. Inkább többször találkozunk kellemetlen subjectiv tünetekkel az eserinnél, mely egyébként azon tulajdonsága miatt is, hogy a csarnokvíz fehérjetartalmát fokozhatja, jobban okoz vérbőséget, mely miatt összenövések keletkezhetnek. Ha ezen mellékhatások miatt az eserin használatától el kell tekinteni és erélyesebb tensiócsökkentés kívánatos, akkor emelhetjük a pilocarpin koncentrációját (Schmidt még 6—8%-os oldattól sem látott kellemetlen mellékhatásokat), vagy a pilocarpin alkaloid sójánál hatásosabb boro-pilocarpint használhatjuk, mely ha alkalicus közegben van, mint pl. a könnyfolyadék, hydrogen-ion koncentrációja jelentékenyen változik, mivel a keletkező bórsavborax puffer hatást gyakorol rá. Emiatt a készítmény diffusiója erősen megnövekszik. Alkalmas módosítás, ha pilocarpint váltakozva eserinnel vagy adrenalinnal alkalmazzuk. Jó tapasztalatok vannak a Löhlein-recepttel. Piloc. hydrochl. 0,2, Suprarenin bitart. 0,03 : 10,0. Míg a pilocarpint és az eserint minden glaukomaformánál rendelhetjük, a histaminnak, mint miotikumnak alkalmazási területe lényegesen korlátozott (Amin-glaukosan). Melléktünetek miatt (kötőhártya, irisvérbőség, esetleg hypopion, arckipirulás) nem szívesen használtuk. A miotikumok közül igen hatásos a Velhagen által ajánlott Dorvl. Hatása azonban kevésbbé egyenletes, mint a pilocarpiné. A pilocarpin és általában a miotikumok hatásmechanismusát illetően tulajdonképpen még most sem egyöntetű a szerzők véleménye. Nem felderített még az a kérdés sem, hogy a glaukomás szemen okozott nyomásesés miért kifejezettebb, mint egy normalis szemen, melyen tudvalévőén a pilocarpin csak kisfokú tensiócsökkentést okoz. Számtalan vizsgálat történt Golowin, Maklakov, Flüger, Samojlov, Hamburger, Thiel, Seidel stb. által. Ezekből a vizsgálatokból általában az szűrődött le, hogy a pilocarpin azon általában ismert tulajdonságán kívül, hogy a parasympathicust izgatja, befolyásolja az érrendszert, fokozza a vér-csarnokgát átjárhatóságát. Érdekes az a megvilágítás, mely a pilocarpin hatást a megterhelési próbákon keresztül igyekszik magyarázni. Ezeket a próbákat ugyanis az jellemzi, hogy a vér eloszlását a szem irányába toljuk el, a normálisnál nagyobb mennyiségű vért irányítunk a szem felé, a glaukomás szem tensiója emelkedik, a normalis szem tensiója majdnem változatlan marad. Ez annyit jelent, hogy a glaukomás szem egyáltalában nem, vagy csak csökkent mértékben képes érrendszerét a megterheléssel szemben szabályozni. Schmidt a megterhelési próba után újból alkalmazott folyadékterheléssel egyidejűleg 2%-os pilocarpint cseppentett glaukomás szembe, mellyel az újabb megterhelés ellenére a tensio kifejezetten csökkent. A másik szemen, mely pilocarpint nem kapott, a tensio kifejezetten emelkedett. Ebből az következne, hogy a pilocarpin direkt a kapillárisokra gyakorolt hatásával csökkenti a tensiót. Hogy ez a hatás közelebbről miben áll, azt talán Linksz vizsgálatai jobban megközelítik, aki a miotikumok hatását mint ingerkezelést fogja fel. Elképzelése szerint a glaukomás szemen az alapváltozást úgy kell felfogni, hogy nem egy többletfunctióról van szó és különösen nem hypersympathicotoniás Irányban, hanem ellenkezőleg, a vegetativ beidegzés csökkent értékűsége áll előtérben. Ezáltal a tensiófokozódó ingerekre a szem a saját belnyomásának állandóságát védő — elsősorban valószínűleg symphaticus jellegű — berendezéssel nem reagál. A tensiócsökkentő szerek a vegetatív idegrendszer tónusát fokozzák a parasympathicuson keresztül vagy a pupillát tágító tensiócsökkentésre használt mydriatikumok mint pl. az adrenalin, glaukosan stb. a sympathicuson keresztül. De hogy mennyire nem tekinthető véglegesnek ez a magyarázat, azt bizonyítja az is, hogy vannak glaukomás szemek, melyeken a parasympathicus bénítok mint az atropin is, képesek a tensiót csökkenteni. Ezt Brückner utóbbi vizsgálatai is alátámasztják. Úgy látszik, hogy a pilocarpinnak az érrendszerre gyakorolt hatása nem állandó. Mojszejuk—Koslojanz megfigyelte, hogy előzetes szűkülés után tágulás, majd újra megszűkülés figyelhető meg az ereken. Említésre érdemes Poos felfogása, aki a pilocarpin hatást -— eltekintve a sphincterre gyakorolt hatástól — elsősorban az extraocularis izmokra kifejtett hatással magyarázza. A pilocarpin helyreállítja a normalis percvolument, kiegyenlíti a vortex-sinus számára a nyomást, mely glaukománál csökkent, azáltal, hogy a szemen kívüli orbitalis érrendszerben a nyomás közeledik az intraocularis nyomáshoz az izomköpeny érrendszerének összehúzódásával. Hozzájárul még ehhez, hogy a pilocarpin a filtratiós nyomást egyidejűle-' csökkenti és az intraocularis folyadékfelszívódás fokozódik. Duke—Elder szerint a pilocarpin a vénás nyomásban okoz esést és csak másodsorban jön tekintetbe a pupillaszűkülés és a csamokzug átjárhatósága. Új megvilágításba helyezte a kérdést a különböző miotikumok kombinált használata-12 Szemészei — 177
