Szemészet, 1952 (89. évfolyam, 1-4. szám)
1952 / 1. szám
Már 1925-ben, a féloldali akaratlagos szemmozgatás egy esetének leírása során, elsőként mutattunk rá arra, hogy ezeket a szokatlan mozgásokat csak olymódon magyarázhatjuk meg, ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy minden szemmozgás nem egyéb, mint feltételes reflex a pavlovi értelemben (betegünk ugyanis fényképész volt és olymódon szerezte meg ezt a féloldali szemmozgató képességét, hogy gyakorolta magát a sztereofelvételeknek optikai eszközök nélkül történő egyképpé összeolvasztásában). Fenti kijelentésünk igazolódott is, minthogy teljesen egyezik azzal, amit Pavlov mondott ezzel a kérdéssel kapcsolatban : »Amikor a fiziologus pl. arról győződik meg, hogy a tárgy valóságos nagyságáról való fogalom kialakulásához az szükséges, hogy az ideghártyán bizonyos nagyságú kép keletkezzék és amellett a külső és belső szemizmok bizonyos munkát végezzenek, tulajdonképpen feltételes reflexmechanizmust állapít meg. A recehártyából és ezekből az izmokból kiinduló ingerek bizonyos kombinációja néhányszor egybekapcsolódik bizonyos nagyságú tárgyakról kiinduló tapintási ingerekkel és ilymódon a tárgy valóságos nagyságának jelzőivé, feltételes ingereivé válnak. Ebből a szempontból alig vitatható, hogy a fiziológiai optika lélektani részének alapvető tényei fiziológiailag nem egyebek, mint a feltételes reflexek, azaz a szemanalizátor bonyolult működéséből fakadó elemi tények. ( A természetkutatók és orvosok kongresszusán, 1909. december 28-án, Moszkvában »A természettudomány és az agy« címen tartott előadásból. Lenmedizgat, 1932. 103. old.) Amint tudjuk, az újszülött még nem fixál, a fixálás csak bizonyos idővel a születés után jelentkezik, vagyis akkor, amidőn létrejön a kapcsolat a tapintó inger és a szemmozgás között. Erre utal Pavlov idézett kijelentése is. Ebből a szempontból érdekesek Szergijevszkij és társai munkái, melyeknek lényege a következő : a kancsalságban szenvedő gyermek elveszti azt a képességét, hogy a szemmozgásokat és ebből kifolyóan a tárgyak binokuláris fixációját irányítsa. Az ily gyermekkel sorozatos gyakorlatokat kell végeztetni, melyek a figyelem felhívásának, vagyis a nagyagykéreg tevékenységének fokozatos igénybevételével újjáélesztik ezt a képességet ; a szemmozgások binokuláris jellege ilymódon helyreáll és ezáltal a kancsalság is kiküszöbölődik. Nem lehet túlbecsülni azt a nagy jelentőséget, amellyel a feltételes reflexek elméletének alkalmazása a kancsalság gyógyításának és a gyermek binokuláris látása helyreállításának gyakorlati eredményei tekintetében bír. Meg kell mondanunk, hogy erre mái Szergijevszkij rámutatott. De viszont csakis e jelenségek helyes elméleti értelmezésével lehet az eziránvú munkában további eredményekre számítani. A harmadik kérdés, amellyel foglalkozni óhajtunk : N. E. Vegyenszkij és A. A. Uchtomszkij eszméinek felhasználása. Ismeretes, mily magasra értékelte maga Pavlov e munkákat, mily szorosan függnek ezek össze az ő saját eszméivel : gátlás a központi idegrendszerben, amelyeket Pavlov és munkatársai tanulmányoztak, és gátlás a periférikus idegrendszerben, amelyet Vegyenszkij és Uchtomszkij tanulmányoztak. E folyamatoknak azonos alakjuk van. Vegyenszkij és Uchtomszkij felfogásával egyetértésben a gátlást az ingerlés különös esetének kell tekinteni, mely az ingerlés igen nagy intenzitása mellett jelentkezik. Következéskép, ha az inger bizonyos határon, bizonyos területen túlmegy, folyamata új alakot kap : a mozgékonyból, kiterjeszkedőből, széj jeli oly óból átváltozik állandóvá, mozdulatlanná, amint Vegyenszkij mondotta : »Bizonyos időre lefoglalja az idegrendszert és nem ad lehetőséget arra, hogv az inger más szokott alakja megnyilvánuljon«. Az ingerlésnek az ingerkeltő tényező igen erős befolyása alatt a gátlásba való ezen átmeneteiére Vegyenszkij a »parabiozis« elnevezést használta. A feltételes, reflektorikus működésben is találunk olyan momentumokat, bizonyos eseteket is melyekben rendkívül erős ingertényező oly állapotot vált ki az idegrendszerben, mely parabiotikusnak nevezhető és azzal hasonlítható össze, melyet Vegyenszkij írt le. A továbbiak megértése céljából megemlítendő a nagyagykéregnek az az állapota, melyet Pavlov »ultraparadoxális fázisának nevezett el. Ebben az állapotban a negál ív 4
