Szemészet, 1952 (89. évfolyam, 1-4. szám)

1952 / 1. szám

sal. a két antagonista activ elernyedéssel vesz részt. A viszonyok azonban bonyolultabbak, mint ahogy az az első pillanatra látszik. Le- és oldaltekintést véve például az abductióval, ugyanis az 0. S. süllyesztő hatása egyre fogy (— 40°-nál teljesen megszűnik). tehát egyre inkább innerválni kell a R. I.-t is, amely abducált állásban süllyeszt leginkább. Ez viszont a homolateralis R. S. elernyedésével jár. A túloldalon ugyanakkor a R. I. mellett az 0. S.-t kell összehúzódásra bírni, az 0. I.-t pedig elernyeszteni. Eszerint a diagonalis tekintésben, bármerre irányul az, résztvesznek az összes verticabs izmok De már az előzőkben is láthattuk, hogy nincs egyetlen olyan szemmozgás sem, amit egy izom isolált összehúzódásával lehetne kivitelezni; mindig izomcsoportok beidegzéséről van szó.

A kétszemes coordinatiók célja az, hogy a szempár mozgás tekintetében egységes szervként viselkedjék, mert csakis ilymódon tartható fenn a szempár sensoros egysége : a binocularis egyeslátás. Ez a cél feltételezi azt a követelményt, hogy bármilyen szemmozgás kiviteléhez a két szemnek abban érdekelt svnergistái, illetve antagonistái egyjorma erős idegimpülsust kapjanak. E feltevés helyességét a szemizombénulások igazolják. Ismeretes, hogy az idült bénulások képe eltér a friss bénulásokétól. Mi ennek az oka? Tegyük fel ismét, hogy a jobb O. S. bénult. A kettőslátás csökkentése végett, az egyeslátásra való törekvés alapján ez az izom erősebb összehúzódási impulsust kap a központi idegrendszerből. De ugyanakkor a túloldali synergista R. I. túlműködése áll be, ami csak úgy lehetséges, hogy hasonlóan erősebb impulsus fut ehhez az izomhoz is. Ilyen folyamat rögtön megindul, mihelyt a bénulás javulni kezd és az izom az ingerület számára hozzáférhető. Egyúttal a túloldali R. S. impulsusai csökkennek, mégpedig azért, mert a hypertonusos és állandó contracturában lévő homolateralis antagonista О. I. innervatiója is alábbszállt, t. i. ez az izom éppen a contracturánál fogva bármely felfelé eső célpontot kisebb innervatióval el tud érni. így lassanként az az állapot köszönt be, hogy a paretikus jobb 0. S. mellett á bal antagonista R. S. is a gyengeség jeleit mutatja, a bal R. I. pedig túlműködő. Az idültebb bénulásnak ezt a typusát secundaer gátlásos vagy hypofunctiós bénulásnak nevezzük.

Ha az elsődleges egyes szemizombénulás a homolateralis antagonista túlműködésével és a contralateralis antagonista álbénulásával szövődik, többes izomhűdés képe áll elő és a vizsgálóra az a nehéz feladat hárul, hogy a tört énés menetét kibogozza. A sec. gátlásos bénulás elemzése azonban nagy diagnostikai nehézségekkel jár, mert mind a szemmozgások, mind a kettősképek viselkedése eltér a jellegzetestől. Tlven esetben útbaigazítással szolgálhat egy másik kétszemes coordinatio, amit eddig még nem említettünk és ami az ú. n. oculo-vestibularis reflexek közé tartozik. Abból áll, hogy a fejnek az egyik vádra való hajlítása esetén mindkét szem hengeredő mozgást végez a látótengely körül, még pedig a hajlítással ellenkező irányban. Mint az ábra mutatja, ezt az egyirányú hengerítést az egyik szem alsó és a másik szem felső izmai végzik coordináltan. Ha már most azt akarjuk tudni, hogy példánkban a jobb O. S. vagy a bal R. S. paretikus-e, a fejet előbb a jobb, azután a bal vállra hajlítjuk. Az előbbi hajlításkor a szemeknek balra, az utóbbi esetben jobbra kell hengeredniök. Ha a jobb 0. S. van érintve, a bénult (jobb) oldalra halításkor, tehát balra hengerítéskor a jobb szem elmarad s ezért a kettősképek obliquitása megváltozik, míg ellenkező irányú forgatás, tehát az egészséges (bal) oldali vállra hajlítás esetén változás nem következik be. Ha viszont ekkor áll be változás, úgv a bal R. S. a bénult.

A vállrahajlítás nemcsak az obliquitást változtatja meg, hanem a bénulásos szem magassági eltérését is ki szokta váltani, ha közben a tekintet egyenesen előre irányul. Ezt a bénulásos izom verticalis hatásának gyengesége és az antagonista túlsúlyra jutása okozza a primaer helyzetben. Idült bénulásoknál e tünetet nem mindig találjuk meg.

Itt említjük röviden, hogy ugyancsak a kétszemes coordinatiók határozzák meg bénulásoknál a secundaer deviatiót is, amire még a továbbiakban visszatérünk.

32