Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)

1951 / 2. szám

szakadást még leválás előtt. Amiga 1948-ban már azt vallja, hogy a legjobb eredményt azokban az esetekben érte el, amelyekben még nem volt ablatio. Franceschetti (1949.) azt javasolja, hogy megelőzésül minél szélesebb területen koaguláljunk. Duverger (1950.) szerint a szakadást igen gyakran 'követi leválás, tehát legjobb mindjárt elzárni. Elfajult, néhány helyen átlyukadt retinarészt is operálni kell. Ez a leválásnak igazán sebészi, megelőzéssel történő gyógyítása.

Megelőző műtét gondolata eddig inkább a második szemen merült fel. Rötth már 1939-ben foglalkozott a kétoldali leválásokkal. Nemsérüléses leválások esetében mindig van okunk a másik szemért is aggódni. Helyesen mondja Shipman (1950), hogy minden egyoldali leválást kétoldali megbetegedés rész jelenségének kell tekintenünk és oly gonddal ellátnunk, hogy a másik szem felől sem lehetünk biztosak. A leválás alapja — még a sérüléses esetek egy részében is — olyan elfajulás, amely hasonló módon és fokban támadhat mindkét szemen. Ez az a betegség ,amely miatt az esemény, a leválás bekövetkezik (Gonin), ha alkalmi ok van rá, ami igen csekély lehet. A.statisztikák szerint azonban az ablatió az eseteknek nem több. mint 20%-ában lesz, 3—10 éven belül, kétoldalivá. Lindner éppen ezért óv a második szem megelőző műtététől: igen sok olyan szemet operálnánk meg, amelynek sohasem vált volna le a látóhártyája.

Csakhogy az ilyen következtetéssel szembeállíthatjuk a szimpátiás szemgyulladás megelőző műtétének, a szemteke-eltávolításnak statisztikáját és a belőle vont következtetést. Reis összeállította többezer áthatoló sérülés klinikai anyagát. Ezekből csupán 2,18%-ban támadt átkerülő szemgyulladás. Nem azt állítja evvel, hogy 100 sérült szem közül csak kettőt kell szimpátiás veszély miatt kivennünk, hiszen az áthatoló sérüléseknek nem mindegyike válik gyanússá. Bizonyos azonban, hogy sokkal több szemet távolítunk el. mint ahány valaha is ártalmára lett volna a másik szemnek. De az enucleatio mégis sokszor kötelességünk, mert elmulasztása végzetes lehet. Lindner okoskodása csak akkor volna elfogadható, ha ma sem ismernénk ártalmatlan műtétet a leválás megelőzésére. És ha nem intene óvatosságra a bekövetkezett leválások statisztikája, amely szerint még a kedvező esetek között is legalább 20—30% veszteséggel kell számolnunk ! Hiszen Arruga eredménye sem jobb, mint 70%, Weve-é 84,5%. A jól végzett megelőző műtét pedig minden esetben használ. Tehát sokkal inkább kötelességünk a retinát már korán operálni, mint eldönteni, hogy a szóbanforgó szem műtét nélkül mennyire van veszélyben.

A leválás megelőzésére ma ajánlható operáció az átnemhatoló. felszínes koaguláció. A széli, beteg részek jól hozzáférhetők, a látóhártya elfehéredése. amíg leválás nincs, jól megmutatja a találatok helyét. Eszközünket ismernünk kell. a hőhatást pontosan kell adagolnunk. Szünetekkel védjük a szemet a felmelegedéstől, a sárgafoltot a távolhatás ártalmától. Éppúgy rajz és pontos helymeghatározás szerint kell dolgoznunk, mint máskor. Beteg részek túlzott kiterjedésű és fokú roncsolását kerüljük, mert ha mégis leválás következnék be — éppen a túlzás miatt — akkor a második műtét a sorvadt területen kockázatosabb. A veszélyeket, mind jól ismerjük és bizonyosan el tudjuk kerülni.

Ha valaki az egyik szemén már átesett ablátió-műtéten és a hosszú, kínos fekvésen, a másik szem megelőző operálását szívesebben vállalja, hiszen az ilyen műtét veszélytelen voltát és az utókezelés egyszerűségét joggal hangsúlyozhatjuk. Mély fektetésre felső szakadás műtété után sincs szükség, amíg nincs leválás. Még könnyebben egyeznek bele az operálandók a két szem egyidejű műtétébe : megelőző műtétbe az egyik szemen, szakadás-elzárásba a másik szemen. Hogy azonban műtét nélkül hónapszámra való fektetéssel várja betegünk az önként gyógyulást (vagy a katasztrófát), arra a múltban volt ugyan példa, de ma nehezen képzelhető el. A megelőző operálás egy-két hét alatt bizonyosan visszaadja a munkának a látóhártya-elfajulás miatt veszélyeztetett szemű beteget.

69