Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)

1951 / 1. szám

Bietti a záradékot, az elemi és kezdeti testecskéket tartja kórokozóknak. Bizonyos therapiás eredmények, amelyeket némely antibiotikummal egyes virus-betegségeknél és trachománál is elértek, több szerző szerint arra mutatnak, hogy a trachoma ismeretlen kórokozóját is a virusok között kell keresni. Moskovszkij a trachoma kórokozóját ultravirusnak tartja. Azt hiszi, hogy a trachomát, mint lokalizált epitheliosist, chlamydozoon-típusú virus okozza.

A vita még eldöntetlen. A Prowazek-testek kórokozó szerepe még mindig nincs diszkreditálva.

II. Diagnosis

Csirkovszkij a trachoma lefolyásában négy stádiumot különböztet meg. (Lásd e szám első cikkét.) Az elsőt azonban három, a másodikat két alcsoportra osztja a folyamat haladásának megfelelően-Mac Gallan a trachomának ugyancsak négy stádiumát különbözteti meg.

a) A kötőhártya mély gyulladása, zavarosodása és fellazulása, megvastagodása, papillaris túltengés. (Kezdődő trachoma.)

b) Folliculus képződés nemcsak az áthajtásban, mint az ártatlan conj. follicutárisnál, hanem a tarsalis kötőhártyán is. Ez az elhelyezkedés régebben fennálló folyamatra utal. A folliculusok csak alig emelkednek a tarsalis kötőhártya felszíne fölé. A plicában és a bulbaris kötőhártyán is találhatók, ami a conj. follicutárisnál nem fordul elő. Mindenek előtt azonban az áthajtásokban láthatók több sorban elrendeződve, különböző nagyságúak és gyakran hurkaszerű képződményekké folynak össze. (Kifejlődött kórkép.)

c) A folliculusok a rossz vérellátásuk következtében, ha nem is kivétel nélkül, ellágyulnak, spontán vagy nyomásra kiürülnek. (Precikatrizációs stádium.)

d) Hegesedés beálltával bekövetkezik a gyógyulás. (Heges trachoma.)

Rohrschneider megelégszik három stádiummal: 1. kezdeti stádium, 2. kifejlett trachoma, 3. hegesedés. Markovics, mivel a trachoma lefolyásában csak két szakasz van, ú. m. progresszió és regresszió (ami pontosan követhető s aminek elbírálása szerinte nem függ az orvos ú. n. saját személyi egyenletétől) azt ajánlja, hogy az eddigi 3—4—5-ös beosztás helyett ezt a beosztást fogadjuk el a két főcsoporttal és 2—2 alcsoporttal. A részletekben azonban még sok az ellentmondás.

Miben egyeznek a szerzők? Abban, hogy

1. a trachoma kétségtelenül specifikus fertőző betegség (orvosok, kezelő személyzet, katonák stb. fertőződése); 2. idősült lefolyású; 3. a trachomás csomók ellágyulnak és kinyomhatok ; 4. a hegesedés jellemző, ilyen semmi másfajta kötőhártyagyulladásnál sem fordul elő ; 5. spontán gyógyulás is van; 6. immunitás nincs, tehát mindenki megkaphatja. (Miért nem kap trachomát a család minden tagja?, félszemes trachoma esetében mégis fel kell tételezni helyi immunitást —• Bürki szerint.)

Egyéb diagnosztikus jelekben azonban jelentékeny különbségek varrnak. Fő probléma a kezdődő folyamat felismerése.

Mac Callan szerint a heveny és félheveny kötőhártya-hurutok kórismézése nehéz s ezen esetekben nem zárható ki a trachoma, amit mindenki megkaphat. Legbiztosabb diagnosztikus jel a pannus s hozzá az alábbi tünetek valamelyike : aj tarsalis kh. csomók, b) bulbaris kh. csomók, c) tarsalis kötőkártya hegek, d) záradék.

Pmoá-nak az a véleménye, hogy a pannus nem trachomás tünet, hanem ez a B2-vitaminban szegény corneának a csomók és túltengések által történő mechanikus izgatásától támad. Egyébként az egész folyamatot A-avitaminosisnak tartja, amit viszont Julianell tagad.

Nincs egység az inkubációs idő tekintetében sem : Rostkovszky szerint 5—-8 nap, Bürki és Thiel 6—-10 nap, Rötth 7—-12 nap, Patton 8 nap, Gifford 8 nap, Rohrschneider 2—3 hét (emberi kísérletes fertőzésnél), Angelucci 2—-4 hét.

Nagy a vita a kezdeti, az ú. n. lappangási szak körül. Egyes szerzők minden kötőhártya-hurutot hajlandók trachomára gyanúsnak tekinteni. A legtöbben azt állít4