Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 4. szám
Az alkoholgörbe leszálló szakaszán végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy az alkohol a szervezetben, ezzel kapcsolatosan az érzékszervi működésben olyan változásokat hoz létre, amelyek fennállanak akkor is, amikor a szervezet a bevitt alkoholmennyiség főtömegét, illetve teljes mennyiségét elégette és kiválasztotta. Felvethető az a kérdés, hogy a sp. q.-ben létrejött eltolódás az idegrendszerben érvényesül-e, vagy a színérzőanyagokra kifejtett direkt hatás eredménye. Granit (8) és mások vizsgálataiból tudjuk, hogy az elektroretinogrammot, mint a retinából elvezetett akciós áramok eredőjét, három komponens alkotja (Pl5 P2, P3). Ezek a komponensek külön-külön igen érzékenyek aether-narkozisra, adrenalinra, oxygénhiányra és alkoholra is. De ez már az opticusrostok idegingerületével kapcsolatos potenciálingadozás, amiből nem lehet következtetni a fotokémiai anyagokra gyakorolt hatásra. Sőt, egy lépést tovább menve, a mi vizsgálatainkból az következik, hogy az ép szervezetben az alkoholos befolyásoltság magára a fotoreceptiv tevékenységre nincs hatással. Mivel alkohol esetében csak kémiai folyamatról lehet szó, ennek a véralkoholkoncentráció synchron függvényének kellene lennie a 120. perc körül (1. ábrát) és onnan kezdve újra közelednie kellett volna az eredeti értékhez. Ezzel szemben a sp. q. végig csökkenő értéket mutatott, ez kizárja az alkohol közvetlen kémiai (vagy fizikokémiai) hatását a színlátásra. A többi mért értékekben pedig semminemű számbavehető rosszabbodás nem jött létre, ami csak megerősíti ezt a feltevést. Mindez érvényes a perceptiv folyamatra is. A sp. q. mindazonáltal hátározottan folyamatosan észlelhető csökkenésére kielégítő magyarázatunk nincs. Tekintve, hogy a legkisebb értéket mindig a kísérlet végén mértük, amikor a véralkohol-koncentráció már visszatérőben volt a normálisra, feltehető, hogy az alkohol oxydálása és eliminálása kapcsán keletkeznek olyan anyagok, amelyek a színlátást, ha kismértékben is, de alt érái ják. Gyakorlati szempontból a tévesztések száma a döntő, aminek természetesen semmi köze nincs a színlátáshoz, mivel pszihikai folyamat. A vizsgáltak ítéletalkotása vált az aránylag kisfokú befolyásoltság ellenére nagy mértékben bizonytalanná. Ez a jelenség pontosan követte a véralkoholkoncentráció görbéjét, tehát közvetlen alkoholhatás. Összefoglalás Kísérletes alkoholhatás mellett, alacsony véralkohol-koncentrációnál(0'69—1-33%0) normális trichromátokon vizsgálták a spektrális quotiens, színamblyopia, asthenopia és az ős-színek telítettségi küszöbértékeinek változását. Megállapították, hogy a sp. q. egyöntetűen a 0 irányban tolódott el, tehát a vizsgáltak színlátása, ha kis mértékben is, de vörösben gyengült. Az eltolódás azonban nem függvénye a véralkohol koncentrációjának, tehát nem közvetlen alkoholhatás. Gyakorlati szempontból a küszöbértékvizsgálat folyamán jelentkező tévesztések száma döntő, ami arra mutat, hogy a vizsgáltak ítéletalkotása, kisfokú befolyásoltság ellenére is, nagy mértékben bizonytalanná vált. Ez közvetlen alkoholhatás. Irodalom 1. Schulz : Archiv f. Physiologie Bd. 164. (1916). — 2. Manz : Dtsch. Z. f. d. ges. ger. Med. Bd. 32. (1940). —- 3. Pikkard : cit. Budvári és Baranyai: Bp. O. E. Törv. Orv. Int. kiadv. I. k. 1949. — 4. Lasarev : Ref. Zbl. Bd. XIX. — 5. Charnwood : Brit. J. of Ophth. Vol. XXXIV. 733. — 6. Widmark : Die theoretische Grundlagen und die praktische Verwendbarkeit der gerichtlichmedizinischen Blutalkoholuntersuchungen. Berlin. 1932. — 7. Kettesy : Brit. J. of Ophth. 1949, 47—56. o. — 8. Granit: Sensory Mechanisms of the Retina. Oxford 1947. 199
