Szemészet, 1951 (88. évfolyam, 1-4. szám)
1951 / 4. szám
V. típus : Deviáns, ritkán középnormális, szórása közepes vagy nagyfokú, áthangolhatósága deviatiója irányában nincs, az ellentétes szín irányában kifejezett, zöld felé sokszor anopiás állásig fokozható. VI. típus : Deviáns, ritkán középnormális, szórása közepes vagy nagyfokú, áthangolhatósága mindkét irányban kifejezett, a deviatiójával ellentétes színben fokozottabb mértékben, zöld felé sok esetben anopiás állásig. Nézzük most meg a típusokat közelebbről: Az I. típus felel meg a kifogástalan színérzésnek. Az ebbe a csoportba tartozó egyének anomális quotiense 09 és 1*15 között van. Szórásuk nincs, vagyis összes állításaik 2 szigmán belül vannak. Nem áthangolhatok, tehát zöld felé legfeljebb 2‘5—3’5, vörös felé legfeljebb 5'5—6-5 szigmával hangolhatok át. Szimultán kontraszt nem fokozott. Színteljesítőképesség szempontjából ez tekinthető a legjobb típusnak. A 171 vizsgált közül 87 bizonvult idetartozónak (009%). ^ A második típus az elsőtől abban különbözik, hogy anomális quotiense 073 és 09. illetve 1'15 és 1*3 között van, tehát deviáns. A színamblyopia, illetve színesthenopia és szimultán kontraszt szempontjából ugyanúgy viselkedik, mint az I. típus. Teljesítőképessége közel áll az I. típuséhoz ; ez is kifogástalan színérzékűnek tekinthető. A 171 egyén közül 28-at találtam idetartozónak (16-4%). A harmadik típus már lényegesen kisebb értékű színérző rendszerrel rendelkezik. Deviáns, ugyanakkor szórása és áthangolhatósága kifejezett. Sőt áthangolhatósága olyan fokú lehet, hogy anopiás egyenlet is elérhető zöld irányban. Ez a típus már átmenetet jelenthet az anomális trichromásia felé vörös irányban, ahol 07.3 quotiens körül problémát is okozhat elkülönítése a protanomáliától. Húsz egyén tartozik a III. típushoz (11‘7%). A negyedik típus az előzőnél valamivel jobb. Középnormális, áthangolhatósága csak egyik irányban mutatkozik és nem nagvfokú. 16 egyén tartozik ehhez a típushoz (9'4%). Az ötödik típus érdekes sajátságot mutat : deviációjával ellentétes irányban nagy mértékben áthangolható, zöld felé sok esetben egészen anopiás állásig, ami kétségtelenül csökkent értékű színérző rendszert jelent, ugyanakkor deviációja irányában nem hangolható át. Ehhez hasonló típust az irodalomban eddig nem közöltek. Ha az anomális quotiens emellett még nagyobb deviációt is mutat, akkor itt is nehézség mutatkozik abban, hogy az anomális trichromásiától elkülönítsük. Még az is kérdéses, hogy ilyen esetet prot-, vagy deuter-anomáliának tekintsük-e. (Pl. AQ = 07. ugyanakkor zöld felé az áthangolhatóság anopiás állásig fokozható.) Ezen típus 11 esetben fordult elő (6'4%). A hatodik típus az ötödiktől csupán annyiban különbözik, amennyiben deviációja irányában is áthangolható, ha nem is olyan nagy mértékben, mint a másik irányban. Ez még az előzőnél is kisebb értékű színérző rendszerre mutat és természetesen ugyanúgy átmenetet jelenthet az anomális trichromasiához. Kilenc esetben fordult elő <5‘2%). Érdekes és az irodalmi adatoktól eltérő tapasztalatom volt az, hogy viszonylag kis számban találtam olyan eseteket, amelyekben az áthangolhatóság a deviáció irányában anopiás állásig lett volna fokozható. Olyan pedig egyetlen egy sem volt, amelynél a Na = Li állás elérhető lett volna, szemben Hartung észlelésével, aki vörös irányban éppúgy, mint zöld irányban, 2—3%-ban találta ezt, noha nűndössze 63 esetet vizsgált. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a Hartung által használt anomaloskopon a Rayleig-egvenlet 60 körül van, szemben az általam használttal, melyen 43. így nála a vörös anopiás állás mindössze 20 szigmára feküdt a középnormálistól, míg nálam csaknem 40 szigmára. Egy másik észlelésem az. hogy vörösre lényegesen nagyobb százalék volt áthangolható, mint zöldre, ugyanakkor azonban vörösre lényegesen kisebb mértékben, mint 186
