Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)
1950 / 3. szám
retes, hogy a kutatásokat az adrenocorticotropin- és cortisonhiány és a kezelés magas költségei akadályozzák. Lehetséges azonban, hogy az egyezés máris nagyobb, mint ahogy azt itt feltüntettem : u. is a szöveti therapia kiterjedt szovjet irodalma sajnos, csak hézagosán állt rendelkezésemre és csupán a meglévő adatokra támaszkodhattam. Az egyező javallatcsoport viszont a legfontosabb adaptatiós betegségeket magában foglalja. Még egy érvet szeretnék felhozni a szöveti therapiának az adaptatiós syndromával való összefüggése mellett. Filatov összeállításában a biogen stimulatorok keletkezésének külső feltételei szinte teljesen egyeznek azokkal a környezeti agressiós ingerekkel, amelyeket későbben Selye az adaptatiós syndroma kiváltóiként megjelölt : Hideg Meleg Sugár- Trauma Erői- Cytotox. Parent. Emotio zások (műtét) tetés savó protein Filatov.............. “H -f- H~ ~h + 4-Selye.................. 4~ 4~ 4~ 4~ + 4~ 4-Márpedig, ha mindezen ingerekre biogen stimulatorokat termel a szervezet és ugyanakkor e stimulatorokkal sarkalatos adaptatiós betegségek gyógyíthatók, úgy kétségkívül az adaptatiós mechanismusnak kell lennie annak a (vagy legalábbis az egyik) védelmi berendezésnek, amelyet a stimulatorok stimulálnak. T. Sz.! Az általános adaptatiós syndromában véltem megtalálni azt a láncszemet, amely a Filatov-féle biogen stimulatorokat összeköti a therapiás eredményekkel. Viszont Selye merőben dialektikus felfogásából hiányzanak azok a physiologiás közvetítő anyagok, amelyek az ártalmas ingereket a neuro-endocrin védekező berendezésre átviszik és azt mobilizálják. Ezek lennének abiogén stimulatorok. A két felfogás együtt közelebbvisz bennünket a szöveti therapia megértéséhez. Filatov zsenialitását bizonyítja, hogy jóval az adaptatiós syndroma felfedezése előtt rájött a különleges ingerlő anyagok létezésére, felismerte jelentőségüket a védekezés szempontjából és következésképpen a gyógyításba is bevezette őket. Az a körülmény pedig, hogy a biogen stimulatorok szöveti készítmények formájában könnyen hozzáférhetők, egyszerűen előállíthatok és olcsók, óriási és maradandó gyakorlati fölényt adhat a szöveti kezelésnek a drága adaptatiós hormonkezelés fölött. Néhány szóban rá kell térnem még olyan vizsgásokra, amelyekkel igazolni lehetne az adaptatiós rendszer ingerlését a biogen stimulatorok által. Ezek lennének : a vérben a Thorn-féle eosinopeniás próba (vagyis a keringő eosinophilek számának 50%-ot meghaladó csökkenése, amit corticotropin- vagy glycocorticoid-szaporulat vált ki), a vizeletben a húgysav/kreatininhányados meghatározása (ennek a kezelés előtti átlagértékhez képest emelkedettnek kell lennie, mert glycocorticoid hatásra a nyirokszövet szétesik és így húgysav szabadul fel) és végül a vizelet 11-oxy- és 17-ketosteroid tartalmának meghatározása (itt is emelkedésnek kell bekövetkeznie a corticoidok termelésének és kiürülésének fokozódása folytán). Egyszerűségénél és megbízhatóságánál fogva a TVom-próba ajánlható elsősorban. Döntő alapfeltétel természetesen az, hogy megbízható és lehetőleg standardisált szöveti készítmények álljanak rendelkezésünkre. Ezirányban a próbálkozások serényen folynak. Összefoglalás Filatov felfogásából kiindulva a szöveti therapia hatásmódját a szervezet védekezési berendezéseivel kell összefüggésbe hozni. Lehetséges, hogy a szövetkivonatok biogen stimulatorai az ú. n. »adaptatiós mechanismust« (diencephalon-hypophysismellékvesekéreg) serkentik. Ennek bizonyítékai: 1. a feltűnő egyezés a szöveti therapia és az adaptatiós hormontherapia javallatai között, 2. a biogen stimulatorok szervezetenbelüli keletkezésének külső feltételei szinte teljesen egyezőek az adaptatiós syndromát kiváltó környezeti agressiós ingerekkel. 180
