Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)
1950 / 1. szám
azt az eljárást, amelyre Miletli és Di Lucca hívták fel a figyelmet. Megvizsgálták, hogy miként változik a retinális vérnyomás carotis compressio kapcsán, amiből azután következtetni lehet az agyi nyomásra is. Felállítottak egy indexet : I = —— , ahol D a compressio előtti, d a compressio utáni retinális diastoles nyomást jelenti. Ha az index 20-al egyenlő, akkor jó a compensatio, ha 20 és 50 között van, akkor gyengébb, 50 felett pedig rossz a compensatio. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 20-nál kisebb index esetén carotis ligatura jó prognózisú. Régebben a leggyakoribb sebészeti megoldás a carotis communis lekötése volt, mi ehelyett inkább a jobb eredményt adó carotis interna lekötést végzik. A ligaturát 3—4 hetes rendszeres comprimálás előzi meg. Maga a lekötés, illetve a carotis teljes elzárása vagy a műtétkor rögtön, vagy egy hét alatt fokozatosan következik be. Újabban ilyen szempontból fascia lata csíkokat is fel szoktak használni a lekötéshez. Műtét után néhányhetee ágynyugalom, illetve pihenés szükséges. Az eredményes lekötés után gyakran néhány hónap, illetve néhány év kell az összes tünetek visszafejlődéséhez. A műtéti eredményekből néhány összefoglaló statisztikát emelünk ki: Lecke szerint 234 esetben végzett carotis communis ligaturából 154 gyógyult, illetve javult, 56 rosszabbodott, 21 végzetes kimenetelű és három eredménytelen volt. Locke, Dorrance, King és Sugar egyesített statisztikája szerint 121 carotis interna ligaturából 97 gyógyult, illetve javult, 11 romlott, 9 recidivált, 4 végzetes kimenetelű volt. A spontán e. p. eseteiben végzett ligaturák eredményei rosszabbak, mint a traumás e. p.-nál megfigyeltek. Valiere—Vialeix ajánlja súlyos recidiváló vagy kétoldali esetekben az orbitalis vénák lekötését, ez azonban három közölt műtétje közül kettőben absolut glaucomához vezetett és a pangást még jobban növelte. Fentebb említett traumás eredetű e. р.-os betegünkön négy hétig végeztünk digitálisán carotis compressiót. Az első leszorítás egy percig tartott, majd naponta kétszer ismételtük fokozatosan emelkedő ideig, míg végül három hét múlva háromnegyed, illetve egyórás compressiót végeztünk. Az első leszorítások alkalmával egészen enyhe subjectiv panaszoktól eltekintve, semmiféle komplikáció nem fordult elő és így műtétre határoztuk el magunkat. Műtétkor az exophthalmusnak megfelelő oldali carotis internát kötöttük le kettősen, a fonalakat lassan, fokozatosan húztuk meg. Ezen lekötés után a fejben érzett és hallott surranás rögtön megszűnt és már a következő napokban a szemkidülledés visszafeljődesnek indult, a tágult vénák elhalványodtak. Bénulásos tünet az ellenkező oldalon nem fejlődött ki, sem egyéb komplikáció nem volt. Műtét után a beteg a hatodik napon per 54
