Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)
1950 / 1. szám
nyílását keressük fel és írjuk körül, a csontos csatornával együtt kezünkben van a könnytömlő alsó része is. E topograph iái útjelző értékét emeli az a körülmény is, hogy sehol sem különíthető el olyan könnyen a könnytömlő a környezetétől, mint éppen ezen a helyen. Itt a csontos csatorna kezdeti röviü része laza gyűrű módjára fogja körül azt, úgyhogy e helyen maga az anatómiai felépítés siet segítségünkre, utat mutatva a tömlőnek a környezetből való biztos és könnyű kiemelésére, melyet természetesen alulról felfelé haladva hajtunk végre. Tehát bármilyen methodus szerint is operálunk, ha kétségeink vannak a pontos topographia felől, zavarba hoz egy esetleg dupla crista, vagy dupla fossa, vagy esetleg egy teljesen cristahiányos igazi fossa, vagy amikor igazi fossa sincs (mert annak helye is egészen síma és minden kivájódástól mentes s él sincs előtte, ezzel szemben a pótárok és a pótfossa is igen kifejezett) vagy az igazi fossa messze hátrahelyezett, keressük fel a ductus bemenetét, ez a továbbiakban tökéletes útjelző fog lenni. Végezetül annak a részvételi aránynak a műtéttani jelentőségéről fogok megemlékezni, amellyel a könnycsont és a felső állcsont processus frontálisa a fossa képzésben vesz részt. A legkülönbözőbb extra- és intranasalis dacryocystorhinostomiáknál a saccust és az orr üregét bélelő nyálkahártyát kell egymás közelébe hozni, hogy azok összenövését lehetővé tegyük, illetve elősegítsük. Tehát döntő jelentősége van annak, hogy a finom papírvékonyságú könnycsont, vagy pedig a jóval vastagabb proc. frontális alkotja-e a fossát. Első esetben a két nyálkahártya közti távolság igen minimális lévén könnyen egymás szomszédságába hozható. Utóbbi esetben azonban a csont vastagsága miatt a rhinostomiás nyílás olyan mély, hogy a nyálkahártyák összehozása igen nehéz, sőt sok esetben egyenesen a lehetetlenséggel határos. Ép oly nehéz a helyzet akkor is, ha az egész fossa képzésésben csak a könnycsont vesz részt ugyan, azonban azt belülről az orr felől rostasejtek borítják, vagy pedig a mögéje húzódó középső kagyló vastagítja meg. Ezekben az esetekben is igen mély a rhinostomiás nyílás. E nehézségeket sikerült kiküszöbölni 1924-ben közölt műtéti módommal, amelynek a lényege az, hogy a mobillá tett könnytömlőt a rhinostomiás nyílásba helyezzem be. így magával a könnytömlővel hidalom át azt a távolságot, ami a tömlő és az orrnválkahártva között fennáll. Összefoglalás. Annak eldöntéséhez, hogy mikor végezhetünk csakis egyszerű Cxsiirpatiot és mikor lehet-reményünk a tömlő meghagyásával újból helyreállítani a megzavart mechanizmust, elengedhetetlenül hozzátartozik a könnvlevezetés élettanának a tisztázása. Indicatios-tana szerint 48
