Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)
1950 / 2. szám
s bár a beteg mindig arról panaszkodott, hogy a színeket tompán látja, elbocsájtásakor a színes látótereket csak kissé találtuk beszűkülve, a tárgylátótér teljes volt. A szemfenéki kép Meyer szerint a vizsgálat idejétől függ. Eszerint találunk a papillán oedemát, hyperaemiát, később temporalis és horizontális elfehéredést. A látóidegsorvadás néha elsődleges, néha másodlagos típusú. Esetünkben a felvételkor talált hyperaemia sokáig megvolt, de kibocsájtáskor, aug. 11-én a papilla már normális vérbőségű volt, decoloratio nyomai sem voltak felismerhetők, csak minimális széli elmosódottságot találtunk. A therápia szempontjából Meyer szerint elsősorban konzervatíve kell eljárni (kenő-kúrát és láz-therapiát ajánl) s csak ezek sikertelensége esetén jöhet szóba a műtét. A műtét időpontját illetőleg a szerzők egy része (Hausman, Kraus, stb.) arra az álláspontra helyezkedik, hogy minél korábban történik, annál jobbak az eredmények. Kénél ezzel szemben megjegyzi, hogy a műtéttel nem kell sietni, még ha nagy látótér kiesés is van, amíg a látás jó és a papilla nem mutat elfajulásra utaló tünetet; fejfájás és a retina ereiben észlelt nyomásfokozódás esetén lumbal-punctiók végezhetők. Hausman a műtéttel kapcsolatban megemlíti még, hogy eseteiben a műtét után a látás és látótér javult, de a szemfenéki kép (a papilla atrophiája) természetesen változatlan marad. Mi a felszívódás elősegítésére Hg kenőkúrát rendeltünk el, azonkívül kezdetben naponta 50 mg Bj-vitamint adtunk i. V. és 3—4 naponként heteroprotein inj.-kat (Ту vacc.-t i. v.). Mivel a kezelés első hetének végén bekövetkezett amaurosis után e mellett a therapia mellett a visus javulni kezdett, a papilla nem mutatott elfajulási hajlamot, kitartottunk a konzervatív kezelés mellett és elértük, hogy a látás jellemző ingadozás után, az ötödik hét végére megfelelő correctióval (—2'0 D cyl axis 90°) 5/5-re javult, a látótér pedig a fentebb jelzett állapotot érte el. A beteg diabetes insipidiusa is javuló tendenciát mutatott és kibocsájtásakor egy kis önmérsékléssel a beteg már napi 2—2\5 liter folyadékkal is megelégedett, a kiürített vizelet mennyisége is napi két literre csökkent. A beteg általános állapota javult, étvágya visszatért, keveset hízott is. Összefoglalás. Az aránylag ritkán diagnosztizált arachnoiditis optico-chiasmatica nem élesen körülhatárolt kórkép. Típusos esetben a színes-látótér és a hypophysis kifejezett zavarai észlelhetők, amelyek a betegség anatómiai substratumából, a chiasma-táj arachnoiditiséből következnek. A konzervatív kezelés a gyulladás produktumainak felszívódását kell, hogy célozza. Ezt esetünkben el is értük, bár az irodalmi adatok többsége műtéti gyógyulásról számol be. 142
