Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)

1950 / 2. szám

papillát. Közel ilyen százalékban viszont a fennálló pangásos paj illa mellett vizsgálatainkban nem, vagy csak igen mérsékelt fokban tudunk hydrocephalust kimutatni. E megállapítások az életkorokra kivetítve, a korral előrehaladólag ellentétes irányban módosulnak, azaz : az iskolás kortól kezdve a hydrocephalust következetesebben kíséri a pangásos papilla, az ép papilla mellett viszont csökken a hydrocephalus gya­korisága. Összefoglalva tehát a diagnostika számára leszűrhető tapasztalato­kat, azt mondhatjuk : 1. Hogy a szemfenéki vizsgálatoktól az esetek 6%-ában várható döntő adat a gyermekkori giimős agyhártyagyulladás és kölesgümőkór kórisméjéhez. 2. Ezzel szemben biztosan kórismézett folyamatokat jelentékeny százalékban nem kísér a szemfenék részéről kóros elváltozás. 3. Nincs törvényszerű összefüggés a szemfenéki leletek ép és kóros volta és a betegség stádiuma között, mert amíg a betegség legkoraibb szakában várhatók kóros elváltozások, addig már előrehaladott stádium ban is ép maradhat a szemfenék. 4. Nem állapítható meg következetes törvényszerűség a pangásos papilla és a hydrocephalus között sem, főként a csecsemő - és kisded­korban. Az iskolai kortól kezdve a korral előrehaladólag azonban már a jelenségek között párhuzam bontakozik ki. Vizsgálataink adatait prognostikai szempontból is igyekeztünk kiértékelni. Noha általános érvényű törvényszerűséget a funduslelet és a kórfolyamat súlyossága, progressiója, illetőleg regressiója között meg­állapítani nem tudtunk, mégis az esetek egy részében sikerült a szem­fenéki elváltozások tekintetében bizonyos összefüggéseket találni. Sorozatos vizsgálatokban figyelve az összefüggéseket, betegeink 3 csoportba sorolhatók : I. csoport. Ide tartoznak azok, akiknél a kezdeti szemfenéki lelet a sorozatos vizsgálatok folyamán a betegség egész lefolyása alatt válto­zatlan maradt, függetlenül a klinikai kép alakulásától. Amint a VI. táblázat adatai mutatják, ezek száma elég jelentős, a feldolgozott anyag 62%-a. II. csoport, ide soroljuk azokat az eseteket, melyekben a kezdeti szemfenéki lelet a betegség folyamán bizonyos változásokat mutat. E változások anyagunk egy részében 16%-ban szabályos párhuzamos­ságot mutattak a betegség lefolyásával s miután időbelileg megelőzték azokat, értékesíthetőnek bizonyultak a prognosis számára. A kezdeti ép papilla a folyamat progressziójával parallel hyperaemiás lesz, majd a pangás jelei bontakoznak ki. (1. eset.) Más esetekben a kezdeti pangásos papilla a folyamat előrehaladásával fokozódik a halál beálltáig (4. eset). 11 betegnél a remissiót és a relapsusokat időben megelőzve, párhuza­mosan kísérte a papilla pangásos elváltozása. Sajátos változatként-133

Next

/
Thumbnails
Contents