Szemészet, 1950 (87. évfolyam, 1-4. szám)

1950 / 2. szám

nyeit. Az azóta eltelt 17 év alatt a műtéti megoldás sokat fejlődött s a sebészek nagy többsége ma a thoracolumbalis sympathektomiát végzi, amit általában Smithwick műtét néven ismerünk. A műtét lényege röviden az, hogy két ülésben a X. thoracalistól az I—II. lumbalis segmentumig eltávolítják a sympathicus ganglion láncot és átvágják az itt található összes splanchnicus idegrostokat.

E kérdésnek különösen Amerikában igen nagy irodalma van. Peet, Smithwick, Woods, Poppen és Lemmon, Craig, Ray és mások már többezres tapasztalatokkal rendelkeznek. Hazánkban Gömöri, Rubányi és Radnótból alakult munkaközösség foglalkozik behatóan e kérdéssel s mint Radnótnak a Szemész Szakcsoportban tartott előadásából és Gömöri hozzászólásából hallottuk, már nagyszámú és több évre terjedő megfigyeléssel rendelkeznek. Az erről szóló beszámoló, tudomásunk szerint, a közeljövőben fog megjelenni.

Az általunk ismert műtéti statisztikákat összehasonlítva, a sikeres esetek számát 40—47%-ra tehetjük. Ezekben az esetekben a műtét után a vérnyomás úgyszólván a normális nivóra esett le. A subjektiv panaszok megszűntek és a reversibilis szemfenéki elváltozások (vérzések, oedema, elfajulási foltok) rövid idő alatt eltűntek. A betegek ismét munkaképessé váltak és 3—6 év múlva történt ellenőrzésük azt mutatta, hogy az eredmények tartósak is. Az operáltak 16—24%-ában a vérnyomás, ámbár a műtét előttihez viszonyítva esett ugyan, de nem kielégítően. A kínzó subjektiv tünetek azonban itt is megszűntek. A közvetlen műtéti halálozást a szerzők 0.5—3%-ra teszik.

Az eredmények megítélését Smithwick, Craig és mások főleg a praeoperativ szemfenéki elváltozások alapján ajánlják. Éppen ezért a műtéti siker szempontjából a szemfenéki kép az, ami egyik döntő láncszemét képezi az indicatiónak. Nem jelenti ez azonban azt, hogy csak a szemész indicál, illetve contraindicál, mivel a műtét sikere csak kielégítő szív- és vesefunctio mellett biztosítható. A prognózis szempontjából fontos lenne a kezdeti szakban a szemfenéki spasticus jelenségeknek az enyhe scleroticusoktól való elkülönítése, ami az érreflex különböző viselkedésén keresztül lehetséges (Gans). Azonban ez néha szinte megoldhatatlan feladat s csak a műtét után tisztázható véglegesen, mivel a már fennálló arterioscleroticus érfal elváltozások nem fejlődnek vissza.

A műtét időpontjának kérdésében a belgyógyászok és sebészek közt nagy viták folynak. Egyesek azt a radikális álláspontot képviselik, hogy a hypertensio már a legkezdetibb szakában operálandó. A szerzők többsége azonban a sedativumokra jól reagáló kezdeti hypertensióknál nem tartja szükségesnek műtéti beavatkozást. Ha azonban a vérnyomásemelkedés konzervative nem befolyásolható és kínzó subjektiv panaszok állnak fenn, úgy negativ szemlelet esetén is a műtét mielőbbi elvégzése indikált.

100