Szemészet, 1949 (86. évfolyam, 1-4. szám)
1949 / 1-4. szám
214 A budapesti Tudományegyetem 1. sz. Szemklinikájának közleménye. (Igazgató : Horay Gusztáv ár., egyetemi ny. r. tanár.) Adatok a rokonházasságok szemészeti vonatkozásaihoz Irta: Bíró Imre dr. egyetemi m. tanár. A vérrokonok közötti házasság természetszerűleg csak akkor nyer öröklésbiológiai, illetve örökléspathológiai jelentőséget, ha az ilyen házasságból utódok születnek. A rokonházasságból származók felépítésében rejlő, sőt számtalanszor phaenotypusában megjelenő abnormitások a szülők rokoni kapcsolatában találják magyarázatukat. Az orvosok előtt, de a laikus társadalomban is régen ismert tény a consanguinitás kórnemző szerepe, de még az orvosok között is kevés akad, aki e régen oly misztikusnak látszó, ma már azonban megfejtett mechanizmus szövevényeiben tájékozódni tud. Rokonoknak általános és köznapi értelemben azokat az egyéneket nevezzük, akik közös ős leszármazottai. A leszármazás egyenesvonalúsága, az azonos eredet, az elődök és utódok egymáshoz való hasonlósága sokszor embernél is oly szembetűnő, hogy nem is szorul bizonyításra. A rokonsági folyamatot a chromosomatan előtti időben, tehát a múlt század második felében Gallon próbálta tudományosan megmagyarázni. Galton azt a tételt állította fel, hogy minden egyén hordoz magában valamit előtte élt minden ősének örökítő anyagából. Ez az örökség természetesen olyan arányban fogy, ahogy az ősök az időben távolodnak. Ezt a törvényt nevezte Galton «ősörökségi törvénynek». Amióta azonban a sejttani kutatások az átöröklés jelenségeinek pozitív alapot adtak, tudjuk, hogy a rokonság galtoni értelmezése tarthatatlan. A chromosomák s finom szerkezetük vizsgálata, a gonosomákban lefolyó reductiós sejtoszlás (a diploid chromosoma-szerelvény haploiddá csökkenése), az azt megelőző átrendeződés s általában az ekkor lefolyó cytológiai folyamatok, amelyekre a szervezet anyagcseréjét befolyásoló külső tényezők erős hatást gyakorolnak (Liszenko), a rokonság fogalmát s ezzel a rokonházasságból származók biológiai megítélését is új világításba helyezték. Ma tudjuk azt, hogy rokonházasodás révén legtöbbször olyan recesszív (ép vagy kóros) tulajdonságok kerülnek felszínre az utódokban, amelyek a két szülőben heterozygota formában lappangtak, de éppen emiatt nem manifesztálódhattak. Az utódok egy részébe ezek a recesszív szülői tulajdonságok talán be sem jutnak, egy más részébe vagy csak az apai, vagy csak az anyai recesszív összetevők kerülnek, tehát továbbra is lappangók maradnak, egy harmadik részében azonban egyesülhetnek s most már homozygota formában érvényre juthatnak.* Az elmondottakból következik, hogy minél több értékes latens rec. tulajdonság lappangott a szülőkben, annál több kerülhet felszínre gyermekeikben (plus variatio ; pl. a Bach- és Darwincsaládok) s viszont minél több kóros rec. tulajdonság rejtőzött bennük, annál terheltebb lehet a gyermekek bizonyos százaléka (minus variatio); ez a tapasztalati tény is bizonyítja a micsurini elv és módszer igazságát, amely szerint minél távolabbi fajták kereszteződnek, annál kevésbbé fixáltak az öröklődő tulajdonságok az utódokban, tehát külső hatásokkal annál jobban befolyásolhatók, viszont minél közelebbiek kereszteződnek, a tulajdonságok annál rögzitettebbekké válnak. További kutatásoknak köszönhető az a megismerés, hogy a leszármazásbeli rokonság nem mindig azonos a biológiai rokonsággal. Két testvér pl., akik nem vitathatóan ugyanazon szülők gyermekei, genetikai struktúrájukban s ennek megfelelően külsejükben, testi és szellemi adottságaikban lényegesen különbözhetnek egymástól. * Ha az egyik szülő homozygota volt s a másik heterozygota, akkor — elméletileg — hetero- és homozygota utódok egyenlő arányban születhetnek. Természetesen, ha a két szülő bizonyos tulajdonság tekintetében homozygota, a gyermekek valamennyien homozygoták lesznek.
