Szemészet, 1949 (86. évfolyam, 1-4. szám)

1949 / 1-4. szám

15 ható a tágult és vérrel feszülésig telt episcleralis erekben. Ez esetben a vándorsejtek főleg az ítis gyökének hátsó felszíne (a hátsó csarnok) közelében vannak. Emberi szemeken tett műtéti tapasztalatok, vala­mint az állatkísérletek egyaránt igazolják, hogy a csamokviz for­galma, ill. felszívódása nem valami lassú, hanem nagyon is gyors, intensiv folyamat. Az írisben, a procc. cil.-ben, valamint a Schlemm­­csatornában tussal telt vándorsejteket nem találtam. 8. Anastomosisok a két szem között. Injekcióim kapcsán bőven volt alkalmam annak a tanulmányozá­sára, hogy embernél a két szem érrendszere között minő anastomosisok állanak fenn. Akár az a. ophthalmicán, akár a v. angularison át tói töttem meg a szem ereit, minden esetben általment a befecskendezett anyag a másik szem ereibe is. Különösen feltűnő, hogy szinte minden esetben megteltek (3 4. ábra) az aa. cil. post., vagyis az ellenoldali szem arteriosus rendszerének az ágai is. Közelebbről vizsgálva ezt a kérdést, a,zt találtam, hogy a két orbita között főleg az aa. ethmoideae, valamint az orrgyök erein át áll fenn a legerősebb és állandó anastomosis. Az a. ophthalmica és a hozzátartozó vénák rendszere olyan gazdag és a két oldal között olyan bő anastomosis van, hogy szerintem felesleges annak a kutatása, vájjon az injectios massza a keringés rendes irányá­ban, vagy pedig retrograd úton is ment-e át az ellenoldalra, mert ilyen gazdag érrendszer esetében bőségesen nyílhat alkalom megzavart, vagy 23. ábra. U. a. mint 22 ábra. (Mdkro-photographia.) 24. ábra. Fehér nyúl: Tusinjectio az elülső csarnokba. Felszívódott tus (e) a corpus ciliareban. a cornea, b = iris, c = proc. ciliaris. d sclera.

Next

/
Thumbnails
Contents