Szemészet, 1942 (78. évfolyam, 1-2. szám)

1942-06-01 / 1. szám

;>

menyei hasonlíthatatlanul több érdeklődést és munkát vonzottak. Azonkívül a nagyfokú hypermetropia s annak szélsőséges formája, a mikrophtalmus igen ritkán fordulnak elő, kisebb és középfokai jól corrigálhatók, szemfenéki szövődménnyel nem jár, problematikája tehát jóval szegényesebb a másik két ametropiánál. Az eddig ismertetett hypermetrop családfák tanulsága szerint a nagyobbfokú és nagyfokú távollátók — úgy a rövid szemtengely, mint a lapos corneával rendelkezők — túlnyomórészt recessiv módon örökölték fénytörési hibájukat. Általában ritkaság számba is megy, ha nagyfokban távollátó szülők gyermekei hasonlóan nagyfokban távollátók lesznek. Igaz, bogy az igen nagyfokú, a 1(H) D-nál nagyobb távollátóság

— mint az előbb említettem — maga sem tartozik a mindennapi észlelhető ametropiák sorába. Magam mindezideig két igen nagyfokú túllátásban szenvedő egyént vizsgálhattam, két testvért, egy 18 és egy 20 éves fiút. Az idősebbik 18-0, a fiatalabbik lß’O D-s távollátó volt, mindketten teljesen szabályos, normális külső és belső képletekkel rendelkeztek, látásuk 5/20-ra volt corrigálható. Ez az észlelésem majd 10 évvel ezelőtt. 1933-ban, klinikai gyakornok koromban történt. s bevallom, hogy adott esetben akkor inkább a távollátás szinte ámulatba ejtő mértéke, mintsem a genetikai viszonyok foglalkoztattak. Mindössze annyit tudok, hogy a fiúk szülei jószemü emberek voltak. A kisebb- és középfokú távollátás, több családfa bizonysága szerint, domináns módon is öröklődhetik.

A távollátás lényegesen egyszerűbb és zártabb származástani és fejlődéstani viszonyaival szemben a rövidlátás megjelenése és kifejlődése, valamint alkattani kapcsolatai beláthatatlan méretű munkásságon keresztül a legkülönfélébb elméletekre és magyarázatokra serkentette a biológusokat és klinikusokat, Kepplert és Boerhawef, az elmélet és gyakorlat embereit egyaránt. A múlt század folyamán még külső tényezők eredőjének tekintették a rövidlátást, amely tényezők

— az évekig tartó iskolázás és tanulás, az állandó közeli munka s a következményes convergentia és accomodatiós zavarok stb. — bizonyos hajlamosság talaján, de talán a nélkül is rövidlátást eredményeznek. E század elején, de különösen Steiger korszakos vizsgálatai hatására kezdtek lassan ráeszmélni, hogy ez a felfogás tarthatatlan. Leírtak családokat, amelyeknek tagjai közül azok, akik soha semmiféle közeli munkát nem végeztek, mind rövidlátókká lettek, míg azok, akik rossz hygienikus viszonyok közt állandóan közeli munkával foglalkoztak, egy sem volt rövidlátó. Megfigyelték, hogy a pubertás idejében a test hossznövekedésével párhuzamosan a rövidlátás aránylalanul gyors tempóban fokozódik akkor is, ha a terheltek semmivel több közeli munkát nem végeztek, mint megelőzően s egy bizonyos