Szemészet, 1941 (77. évfolyam, 1-2. szám)

1941-12-01 / 2. szám

4

Családjában a szemészet traditio volt: nagyapja, Grós: Frigyes, a nagyváradi társaság becsült tagja, a szemészetet Beertől tanulta. 1830- ban alapította Nagyváradon a szegény szembetegek kórházát. E kórház és alapítója fényképét számos összefoglaló munkájából és jelentéséből jól ismerjük. Apja, Grósz Albert, 1896-ban kapott magyar nemességet. Grósz Emilre a nagyváradi gyermekévek és a budapesti egyetemi esztendők felejthetetlen nyomot hagytak: Itt ismerkedett meg az ország politikai és társadalmi mozgalmaival. Egyetemi éveiben Arany Lászlóék házában ismerkedett meg az akkori társadalmi, irodalmi és közéleti nagyságokkal. 1888. szeptember 1-én az egyetemi szemklinika kötelékébe lépett és Schulek Vilmos oldalán az egyetemi carriére minden fokozatán átment: 1891-ben tanársegéd, 28 éves korában már helyettesítette Schuleket. 1892-ben megnősült. 1894-ben a colloquium és próbaelőadás elengedésével habilitálták. Első külföldi szereplése az utrechti nemzetiközi szemészcongressusra (1899) esik, ahol a keratitis neuroparalyticáról és a tabeses atrophia n. opticiről írt dolgozatát mutatta be. 1898-ban adjunktus. 1900-ban br Korányi Sándorral együtt — akihez élete fogytáig ragaszkodó mély barátság fűzte — egyetemi ny. rendkívüli tanárrá nevezték ki. Tanszékének címe: „A szemészeti kórtan és módszertan“. Rövid időt töltött mint főorvos a Rókus-kórházban, majd az István-kórház trachoma-osztályánaik vezetésével bízták meg. Ekkor nevezték ki trachomaügyi kormánybiztossá. Schulek 1904-ben újból beteg lett és a fakultás a tanszék teljes helyettesítésével bízta meg. Majd Schulek halálával Grósz Emilt hívták meg a szemészeti tanszékre. Székfoglalóját az orvosképzésről tartotta. Első gondja volt, hogy a klinikájának új és megfelelő hajlékot szerezzen. Tóth Lajos államtitkár és Apponyi Albert miniszter pártfogásával sikerült egy új klinikai épület építésére a fedezetet kieszközölnie. 1908. szeptember 1-én beköltöztek az új Mária-utcai klinikára és ezzel megkezdődött az a nagy és eredményes munka, amelyet mindnyájan ismerünk.

„Amit elértem, a munkának köszönhetem. A munka terhét sohasem éreztem, munkakedvem sohasem csökkent, sőt abban találtam vigaszt, örömet, megnyugvást.“

E mondat jellemzi Grósz Emilt a legjobban. A hihetetlen munkakészsége és munkabírása mindenkit bámulatba ejtett. A nagyforgalmú klinika vezetése egymaga is egész embert kívánt, e mellett az orvostovábbképzés, a közegészségügyi problémák állandóan foglalkoztatták. Reggel 7 órakor járt be a klinikára és 2 órakor távozott, este újból bejött és késő estig dolgozott. A legkisebb dolog is érdekelte, nem mintha a nagyokat nem látta volna. Amire vállalkozott, azt nagy lelkesedéssel, a részletekig menően végre is hajtotta. Ajtaja mindenki előtt nyitva állott. Mindenkinek adott tanácsot, mindenkin segített.