Szemészet, 1941 (77. évfolyam, 1-2. szám)

1941-06-01 / 1. szám

Közlemény a debreceni M. Kir. Tisza István Tadomány egy etem Szemklinikájáról. Igazgató: Dr. Iiettesy Aladár egy. ny. r. tanár.

Javított monoculus-kötés.

írta: DR. TATÁR JÓZSEF tanársegéd.

Az általában jól bevált monoculus-kötés néha cserben hagy bennünket. Némelyik fejen nem jól fekszik, könnyen meglazul, ha a fül előtt felcsúszik, mozgásai a szemnek átadódnak és vagy nyomja a szemet, vagy ami a legrosszabb eset és leggyakrabban megtörténik: elcsúszik és nemcsak hogy nem felel meg feladatának, hanem a kötés felcsúszásával súlyos károkat okozhat. A legkellemetlenebb szövődmények egyike az, amikor szabad átültetésnél a kenőcsös gazedarab az átültetett bőrrészletről elcsúszva, azt fedetlenül hagyja. Ilyenkor a beszáradáskor felszínes elhalás következik be. A transplantation felső rétegének elpusztulásával zsugorodás indul meg és a behámosodást a felszín egyenetlensége, granulomák fellépése megnehezíti.

A binoculus nagy előnye a szemek teljes nyugalomba helyezésén kívül az, hogy jobban tart, njert a kötés menetei egymást derékszögben is keresztezik és ezzel az elcsúszást megakadályozzák. Ügylátszik, ebből az elgondolásból eredtek azok a módosítások, melyek a monoculusnak a binoculus biztonságosságát igyekeztek megadni. Axenfeld a monoculus meneteihez capistrumot csatol, mely az áll alatt is rögzít. E kötésnek az a hátránya, hogy az állkapocs mozgását akadályozza. Franke monoculusa már jobban megoldja a problémát. Ö a kötést a túloldali szem fölé is vezeti, vagyis a kötés vízszintes menetei után a másik szem szemöldöké fölött, a másik oldali fülcimpa alá vezet néhány rögzítő menetet. Ez a módszer a bulbus és közvetlen környékei kötésénél megfelelő biztonságot nyújt. Nem alkalmas azonban nagyobb bőrplasztikák kötésére.

Azok az operatőrök, kik az úgynevezett magyar plasztikát gyakrabban végzik és különösen, ha általában egyéb plasztikai eljárásokkal szemben előnyben részesítik, tapasztalhatták olykor, hogy —