Szemészet, 1941 (77. évfolyam, 1-2. szám)
1941-06-01 / 1. szám
24 nézünk, a tárgy az egyik szemhez közelebb lévén, abban nagyobb relinális képet ad, mint a másikban. Ez az oldalnézéskor szükségkép fellépő képegyenlőtlenség azonban mégsem hat zavarólag, mert egyrészt a retina a Panum-féle körök határán belül kisfokéi disparatiót elbír, másrészt egy különleges kiegyenlítő mecbanismus folytán a relinális képek nagyságbeli különbsége nem érvényesül. E kiegyenlítő mecbanismus létezését Herzciu és Ogle be is bizonyították, de hogy miként jön létre, azt még nem sikerült teljesen tisztázni. Az elmondottakkal szemben az Ames-i értelemben vett és physikális-optikai úton létrejövő A. korrigálásra szemünk csak igen kis mértékben képes, s az ilymódon keletkező képegyenlőtlenség a binoculáris látásunk megzavarása által kellemetlen panaszokat vált ki. Az aniseikoniát kiváltó okok részben optikai, részben anatómiai tényezőkre vezethetők vissza. Az optikai előidéző okok közül leggyakoribb az anisometropia, azután az ametropiát korrigáló szemüveg 2 lencséjének egyenlőtlen nagyító hatása; ritkább a két szem összfénytörésének különbözősége egyenlő hosszúságú tengelyek esetén. Az anatómiai okok közt szerepelhet a két szem tengelyének egyenlőtlen hosszúsága megfelelően korrigált fénytöréssel, a relinális neuroepithelium egyenlőtlen eloszlása a két szemen, végül egyesek szerint lehet az A. centrális eredetű is, ha a különben teljesen egyforma retinális képeket a visuális cortex valamilyen hibája miatt egyenlőtlen nagyságúnak appercipiáljuk. Mivel e két utóbbi esetben a „retinális képegyenlőtlenség“ elnevezés nem fedi teljesen a fogalmat, Ames ezt nem is használja, hanem mindig ..Ocular image“-ről beszél, amit magyarul látási képnek, vagy benyomásképnek nevezhetnénk. Az aniseikonia mint elváltozás teljesen különálló, s egészséges, ép fénytörésű szemek esetén is előfordulhat. Nem azonos az anisometropiával, bár azzal rendszerint együtt jár; heterophoriához is gyakran társul. Jellemző rá. hogy csak binoculárisan okoz látászavart. A gyakorlatban különféle formáit különböztetjük meg. Leggyakoribb az ú. n. ,,overall“-typus, vagyis ahol az egyik retinális kép egyenletesen megnagyobbodott a másikhoz képest. Elég gyakori még a „meridionális“, amely lehet vertikális vagy ritkábban horizontális. Ezeknél a nagyságkülönbség az astigmiának megfelelőleg csak az egyik meridiánban áll fenn, a másikban a retinális képek egyformák. Előfordul igen ritkán hogy az egyik kép torzított, pl. a négyszög sarkai kicsúcsosodva, vagy ellenkezőleg behúzódva ábrázolódnak. Végül lehet az egyik retinális kép az idegelemek teljesen egyenlőtlen eloszlása miatt egészen szabálytalanul torzított. Ami az aniseikonia nagyságát illeti, tudnunk kell a következőket: Ha a retinális képek nagysága közötti különbség 0-25% — vagy
