Szemészet, 1940 (76. évfolyam, 1-2. szám)

1940-12-01 / 2. szám

47 ideghártya visszafekvése esetén kerül. Négyéves leánygyermeknél késsel történt sérülés esetén nemcsak a szaruhártya és lencse sérült, hanem az ideghártya és érhártya is. A szemet el kellett távolítani. A kivett szemgolyón a szakadás hely­zetét . keresztmetszetben demonstrálta, amikor is kiderült, hogy kb. 2% Pd-vel közelebb van a szakadás az óra serratához, mint ahová tükrözésnél lokalizálnánk. 3. Csillag Ferenc: A szivárványhártya elülső lemezének spontan felrostozódása. 69 éves nőbetegnek gyermekkorában bárányhimlője és egyidejűleg hónapokig tartó szemgyulladása volt. Utána jó látás, mely egy év óta lassan ködösödik. Egyébként panaszmentes. Családi anamnesis negativ. Mindkét szem békés. A szaru­hártyákon egy-egy felszínes, finom macula, gerontoxon és kezdődő hámdegene­­ratio nyomai. Az iris elülső rétege foszlott, felrostozódott, részben felszívódott. Az elülső csarnokban világosszürke, áttünő foszlányok és kissé sötétebb rostrészek libegnek, kóvályognak, helyenkint részben még tapadva az iris megmaradt pig­­mentes hátsó rétegéhez. A csarnokban sejtes elem vagy vér nincsen. Pupillák szabadok, jól reagálnak. A szivárványhártya megmaradt elülső felszíne bolyhos. Haladó szürkehályog. Uvegtest tiszta. Szemfeszülés normális. Aetiologia szempont­jából szó lehet öregkori elváltozásról. Gyógyítása kilátástalan. Hozzászólás: Imre József: Emlékeztet Brooser által bemutatott (1922) 42 éves nőbetegre, kinél az iris stroma egészen bolyhos volt; a esarnokvízben fonalkák voltak lát­hatók. öregkori degeneratio volt a kórjelzés. Amerikai útja alkalmával 1924-ben látott New Yorkban férfit hasonló elváltozással. Magyarázatul a sorozatos sérü­lések szerepeltek: a beteg ugyanis hivatásos műugró volt és rendszeresen nagy magasságból ugrott fejest vízbe. A folyamat lényege valószínűleg senilis sorvadás. A kérdés csak szövettanilag tisztázható. 4. Boros Béla (Pécs): Sturge—Weber-kór. ötéves gyermeknél Sturge—Weber-syndromát észlelt, melynél szellemi vissza­maradottság, diffus naevus vasculosus az arcon és lábszáron, buphthalmus volt látható. Tensio 30 Hgmm, szemfenéken excavatio nem volt látható, látóidegfő színe normális, csupán rendellenes érlefutás látszott. Miután a gyermeknél talált nagyfokú látásromlást a szemfenéki lelet nem magyarázta, röntgen-felvételt készí­tett. Az occipitalis tájon gomolyos, meszes agyburki érhálózat látszott, mely miatt a látókéreg másodlagosan súlyosan károsodott. Hozzászólás: Weinstein Pál: A phakomatosis kórképéhez tartozó Recklinghausen-féle­­neurofibromatosis szemfenéki kórképét demonstrálja. 5. Majoros János: Adie-syndroir.a. 64 éves férfi mindkét szemén kifejezett pupillotonia észlelhető, a tágulási szak lényegesen hosszabb a szűkülésinéi (kb. 15" és 2—3"). A bal pupilla tágabb. Mindkét Achilles-reflex hiányzik. Neurologiailag más eltérés nincs. W.-r. a vérben és liquorban is negativ. A fénymerev pupilla gyógyszerekre igen gyorsan reagál. Hangsúlyozza az Adie-syndroma és az Argyll—Robertson elkülönítésének nagy gyakorlati fontosságát (életbiztosítás, szakvélemény, tabes). Hozzászólás: Grósz István: Számos rokonvonás fedezhető fel pellagrával; a kórelőzmény­ben gyakran szerepel diaetahiba, dyspepsia, colitis. Pellagraszerű állapotokban másrészt pupilla- és reflex-zavarokat észleltek. E meggondolások alapján Romberg és Schaltenbrand B-complex tartalmú májkivonat befecskendését és élesztőt aján­lanak. Mások (Leonhard, Bettini) aneurinbeviteltől láttak gyógyulást Adie-syn­­dromáBan.

Next

/
Thumbnails
Contents