Szemészet, 1940 (76. évfolyam, 1-2. szám)
1940-12-01 / 2. szám
42 Tisztelt Szemorvostársaság! Jelenteni, hogy az elmúlt évben szomorú veszteség érte Társaságunkat dr. Ebner Béla egri szemészfőorvos elhalálozásával. Derék kartársunk, kinek kedves egyénisége annyiunkban ébresztett rokonszenvet és tiszteletet, még betegen is érdeklődött Társaságunk ügyei iránt. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni, s áldozzunk annak egy percnyi hallgatással. Tisztelt Szemorvostársaság! Sajnálattal kell bejelentenem, hogy nagyrabecsült másodelnökünk, dr. Horváth Béla, f. évi április 15-én tisztségéről lemondott. Megpróbáltam a tőlem telhetőt, hogy elhatározása megmásítására bírjam, ám hiába. A másodelnöki tisztet nem töltjük be a jövőévi közgyűlésig. Titkári jelentés. (Pelláthy Béla.) Tisztelt Közgyűlés! A legutóbbi közgyűlésünk óta eltelt esztendő mozgalmas, jóformán az egész világ életére kiható, Európa képét megváltoztató események halmozódásában telt el, amely bennünket, magyarokat ismét közelebb vitt egy nagy lépéssel igazságunk beteljesedéséhez, amiről az Elnök Úr már megemlékezett. Ez a nagy változás tagjaink életét egyénileg érintette ugyan, egészben azonban Társaságunk működésén nem, vagy csak alig látszik. Ha az elmúlt néhány év tudományos munkaeredményét egymással összehasonlítjuk, évről-évre egymáshoz közelálló eredményt kapunk s az elmúlt esztendő is kb. ugyanazt az eredményt mutatja. Négy tudományos ülésünkön 41 előadás hangzott el éspedig 26 bemutatás, illetőleg klinikai közlés és 15 előadás. — Az idei Orvosi Nagyhét elmaradt, úgy ezév júniusában már nem tartottunk ülést, aminek hatása a mostani nagygyűlésünkre bejelentett előadások nagy számában mutatkozik meg. Jelentem, hogy Grósz Emil professornak a kórházi szemosztályok és ágyszámok emelésére és ezzel együtt Imre József professornak a vidéki kórházi szemosztályok felszerelésének javítására vonatkozó javaslatát a multévi közgyűlési határozat értelmében felterjesztettük a belügyi kormányzathoz. Ennek a javaslatnak már meg is van a hatása, ami egyes vidékek kórházi szemosztályain belül trachoma-osztályok felállítása iránti rendelkezésben mutatkozik. Remélni merjük, hogy a szemosztályok fejlesztésére irányuló törekvések további eredményeit is rövidesen örömmel láthatjuk. Igazgatótanácsunk az elmúlt évben Blaskovics-emlékelőadás tartását határozta el. Az első emlékelőadás jelen közgyűlésünk után hangzik majd el. Mai igazgatótanácsi ülésünk a jövő esztendőre