Szemészet, 1940 (76. évfolyam, 1-2. szám)
1940-12-01 / 2. szám
19 rodó, sárgás-fehér előemelkedést láttunk. Az ideghártya az elváltozás alsó felének szomszédságában igen laposan levált, erei jól láthatók. A borús, de áttűnő ideghártya alatt, az elődomborodás közepén kb. .‘1 papillányi ovális területen, elmosódott határú kanyargós, vastag erek láthatók. Kórisme: Sarkoma chorioideae o. sin. A beteg az ismételten megajánlott műtétbe nem egyezett bele s azóta nem láttuk. 3. ábra. Kezdeti érhártyasarkoma a látóidegfő felett. Ezen szemfenéki lelet, melyet az első vizsgálat után kilenc hónappal észleltünk, a kórismét megerősítette s egyúttal az érhártyasarkoma ismert lassú növekedését is bizonyította. A betegnek az első vizsgálatkor említett egyéves fokozatos látásromlását tekintetbe véve, körülbelül két évre becsülhető az az idő, míg a daganat a második vizsgálat alkalmával talált körülbelül borsónyi, kisbabnyi nagyságot elérte. 3. K. I. 71 éves férfi dr. Biró Imre tanácsára kereste fel klinikánkat azon panasszal, hogy balszemének látása 3 hó óta fokozatosan romlik. Látásélesség jobb o. 5/50 unj., bal o. kézmozgást lát, fényérzés localisatio jó. Szemlelet: Külsőleg ép viszonyok. Tükrözéskor a jobboldali szemfenéken a sárgafolt környékén néhány kisebb, részben festenyzett chorioiditises góc látható. Bal oldalon a látóidegfö közvetlen szomszédságában, felül-kívül kb. 5—6 papillányi átmérőjű, kb. 5—6 D.-ra kiemelkedő, feliil-belül két egymással párhuzamos, félkör-2*