Szemészet, 1939 (75. évfolyam, 1-2. szám)
1939-06-01 / 1. szám
27 esés nem következett be, míg 263 (52-6%)-nál egy vagy többszöri kiújulást észleltek. Az uveitisek legsúlyosabb és leggyakoribb szövődményének a másodlagos glaukomát tartja, amit eseteink kapcsán 60 (12%) alkalommal észleltek. Más szerzőkkel ellentétben katarakta uveiticát viszont csak kilenc esetben (1*8%) volt alkalmunk megfigyelni. Az uveitisek műtéti therapiája és azok eredményeire vonatkozólag utal előbbi a Graefes Archiv 39. kötetében megjelent közleményére, melyben e kérdésről már részletesen beszámolt. A betegség lezajlási idejét igen különbözőnek tartja. Szerinte ez az idő számos olyan előre ki nem számítható körülménytől függ, hogy az uveitises szemek sorsa úgyszólván egyénenként változó. Megfigyeléseiben a lezajlási idő 1—20 évig terjedt, mihez hasonló néhány adatot az irodalomból is közöl. Az egy-két év alatt mindkét szemen megvakulásra vezető eseteink oka mindenkor heveny gümős iridocyclitis volt. Foglalkozik az egyes kórformák prognosisával s megállapítja, hogy míg iritisnél, valamint általában iridocyclitis acutánál jó, addig a chronikus iridocyclitiseknél a kórjóslat feltűnően rossz. A chronikus uveitisek kb. 50%-ánál a látás elvesztése várható. Véleménye szerint a lues, fog, fertőző betegségek, tompa ütések kapcsán fellépő uveitisek prognosisa jó. Kissé rosszabb a sorsuk a rheumás uveitiseknek, de még ezek is részben conservativ, részben operativ kezelésre meggyógyulnak, természetesen kisebb-nagyobb látásromlás hátrahagyásával. Ezzel szemben a tuberculotikus uveitisek az esetek túlnyomó többségében igen rossz kórjóslatúak. Utal hatodik táblázatára, mely azt mutatja, hogy a 75 igen rossz prognosisú esetből 59-nél (78*7 %) a megbetegedést előidéző ok tuberculosis volt. A hályogműtétek után fellépő uveitiseknek acut és chronikus alakját különbözteti meg. Az acut postoperativ uveitis, nézete szerint, az esetek nagyrészében, a korán alkalmazott erélyes gyógykezelésre meggyógyul. Viszont a később jelentkező idült iridocyclitisek néha minden kezeléssel dacolva, hasonlóan az idült tuberculotikus iridocyclitisekhez, a szem elvesztésére vezetnek. Tapasztalatait röviden a következőkben foglalja össze: az uveitisek késői sorsának megítélésében nemcsak a megjelenési alakra, de az aetiologiára is különös figyelmet kell fordítani, mert a gyulladások későbbi sorsának kialakulásában kóroknak fontos szerepe van. Megfigyelései azt mutatják, hogy míg a heveny gyulladások, melyek csupán az irisre lokalizálódnak jó, addig a chronikus iridocyclitisek feltűnően rossz prognosisúak. Kétségtelen, hogy a betegek sorsa igen
