Szemészet, 1935 (70. évfolyam, 1. szám)
1935-09-30 / 1. szám
39 mondotta, hogy kis fapipája kivetette a tömést s hamu és dohány ment a szemébe, amit a tarsalis conjunctivába bedörzsölt : így képződött a chalazeonszerű granulatio. Pseudotumor ok és cysták. A szövetekbe kerülő idegentest, különösen fadarab okozta gyulladásos sarjadzás igen gyakran daganat képében jelentkezik. Roche három hónapja fennálló daganatot észlelt az alsó szemhéjon, amely felületén kifekélyesedett. Eltávolítás után a sárj szövet közül fadarab került elő, mire négy nap elmúltával teljes gyógyulás állott be. Elschnig esetében a felső szemhéj bőre alatt 12 éven át kis faszilánk volt látható, izgalommentesen ült ott. Ebből később sarjszövet nőtt ki, mely beburjánzott az orbitába is. Hasonló eseteket Schwenck, Krautbauer és mások is megfigyeltek. Rochon-Duvignaud olyan fibrines sarjadzást talált a trauma helyén, amely tumort utánzott, Cotterill és Mackay esetében a bal orbita sérülését tekintélyes exophthalmus követte. Krönleinműtét derítette ki, hogy az exophthalmust az orbita haematomája okozta. Sauerbach szerint bizonyos pseudotumorok, mint pl. keloid, xanthoma, ostitis fibrosa is fejlődhetnek ki sérülés következtében. Sattler hangoztatja, hogy a szemteke repedése néha epibulbaris tumort utánozhat. Egyik betegének szemét melanosarcoma diagnosissal enucleálta. Az eltávolított szemteke anatómiai vizsgálatánál kiderült, hogy a pigmentált »daganat« voltaképpen corneoscleralis ruptura. A megvastagodott conjunctiva alatt megtalálható volt az összegömbölyödött és előesett iris, körülötte a suboonjunctivalis szövetben számos pigmentsejtet láttak. Klinikailag a daganat megtévesztésig utánozta a melanosarcomát. Odinzew traumás pseudotumort ír le, mely a corpus cüiare tájékán levő sérülés után félévre jelentkezett. A szemet eltávolították és a histologiai vizsgálat kimutatta, hogy a kocsányos növedékben, amely a sorvadt sugártestről lógott le, alvadt és szervült vér, környező szövetrészek és újképződött erek voltak. Knapp, De Wecker, Hirschberg és mások granuloma iridis traumaticum név alatt írtak le granulatiós szövetképződést az irisen és ezt a pseudotumorok közé soroltál. 'Mffié&sksu