Szemészet, 1935 (70. évfolyam, 1. szám)

1935-09-30 / 1. szám

125 tárd eljárását követve jobb eredményeket is érhetünk el az eddigieknél. Legújabban Gasteiger és Grauer sugároztak be nyúlszemeket Coutard szerint. Naponta 108 r volt az adag, mindaddig, míg a teljes dosis 3180 r-re emelkedett. Kísérleteikből azt a tanulságot vonták le, hogy bár Coutard eljárása nem veszélytelen, ugyanazon dosis mellett sokkal kisebb mértékű elváltozásokat okoz, mint a más technikával végzett besugárzások. Mindezekhez még hozzáfűzöm szerény tapasztalataimat. Évek óta végzett therapiás besugárzásaim után soha nem láttam káros következményeket. Egyetlen besugárzottnak sem keletkezett, tudo­másom szerint, cataractája. A budapesti magy. kir. állami szem­kórház röntgenkészülékével két betegnél végeztem fractionált és elnyújtott besugárzást. Az egyiknél 1600 r-ig haladva, minden bőrsérülés nélkül a besugárzott daganatrész teljes eltűnését értem el. A daganat második, különálló részét besugározni nem tudtam, mert a beteg elmaradt kórházunkból. A második betegem jelen­leg is besugárzás alatt áll, kétízben operált és recidivált, környe­zetével s a csonttal összekapaszkodott szemhéj széli epitheliomát és annak félzsemlyényi fül előtti mirigyáttételét sugárzóm be. Másodnaponként 200 r-t adok, ezideig összesen 2800 r-t. Az ered­mény bíztató, amennyiben az elsődleges daganat negyedére, a fül előtti áttétel pedig harmadára csökkent anélkül, hogy akár a bőrön a legcsekélyebb elváltozás jelent volna meg, akár hályogképződést észleltem volna. E két esetet csupán a teljesség kedvéért említettem meg s természetesen nem akarom ezekből azt a következtetést levonni, hogy Coutard eljárásával röntgencataractát vagy a szem egyéb károsodását biztosan el lehet kerülni. Ebben az irányban dönteni csak további kísérletek és megfigyelések lesznek hivatottak. A fentiek alapján azonban nemcsak megengedhetőnek, hanem fel­tétlenül megkísérlendőnek tartom a röntgensugaras gyógyításnak ezen új technikáját az extra és intraocularis rosszindulatú daga­natok kezelésében. Különösen környezetükkel összekapaszkodott, sebészi úton csak nagy veszteségekkel vagy egyáltalában nem operálható esetekben tartom ajánlatosnak a kísérleteket. Irodalom : Axenfeld : Vers. d. Dtsch. opht. Ges., Heidelberg, 1918. — Coutard : Roentgen therapy of epitheliomas. Americ J. Roentgenol. 28., 1932. — Chaoul: Die Behandlung bösartiger Geschwülste . . . Münch, med. Wschr. 1934. — Coutard : Uber Röntgentherapie der Pharinxearcinome.

Next

/
Thumbnails
Contents