Szemészet, 1935 (70. évfolyam, 1. szám)

1935-09-30 / 1. szám

109 ján volt étetési sérülése, mely azonban meggyógyult. Balesetét követően a jobb szem feszülése fokozottá vált; két évvel később, 1932 augusztus hó 30-án a sérült jobb szem látása egy korábbi, ismeretlen okból eredő szaruhártyahomály miatt még B/10 volt. A lefolyt két év alatt a szemen gyulladásos folyamat észlelhető nem volt és a kórkép glaucoma simplex typusát mutatta. Négy hónappal később, 1932. évi december hó 31-én a sérült szemen már csak bizonytalan fényérzés volt, s az 1932. évi augusztus hó 30. és december hó 31-e közötti időben, úgy látszik, több súlyos glaucomás roham zajlott le. A kerületi pénztár szemorvosának két egymástól némileg elütő szakvéleménye alapján az esetet nem láttuk teljesen tisztán. Igénylő megsérült jobb szemének feszülése a baleset után kétségtelenül fokozott volt. Két éven át az észlelő orvos a betegséget glaucoma simplexnek tartotta, s mely idő alatt a glaucomás állapot a szem látását számbavehető módon nem rontotta meg. Ilyen adatok alapján a távolból bíráló orvos hajlandó feltételezni, hogy vagy a szemben már a balesetet meg­előző időben fokozott feszülés volt, vagy, amennyiben a feszülés­emelkedés röviddel a baleset után fejlődött (amire határozott és hitelt érdemlő bizonyítékok nincsenek), az így előállott álla­pot glaucoma simplex volt, melynek összefüggése a balesettel biztossággal kizárható. Kifejlődése csupán időbelileg esett össze a baleset idejével. Megítélésünkben tehát azt kellett mérlegelni, hogy a fennforgó esetben a baleseti zöldhályog kórlényege, t. i. röviddel a baleset után való kifejlődés sarkalatos ténye megállapít­­ható-e és hogy vájjon a baleset után kifejlődött állapot glaucoma inflammatorium volt-e. Esetünkben a feszülésemelkedésnek rövid idővel a baleset után való kifejlődése nem minden kétséget ki­záróan derült ki, a baleset után kifejlődött állapot két éven keresz­tül nagyjában nem inflammatorius typusnak mutatkozott, a szem­­fenéki kép, nevezetesen a látóidegfő kivájulása sem mutatott jel­legzetes képet, melyből egyik vagy másik zöldhályog typusra lehe­tett volna következtetni, legalább is erre vonatkozóan adatok találhatók nem voltak, így megítélésünk nagyrészt meggyőző­désünk ellenére, de igénylő javára alakult, s minthogy nevezett jobb szeme zöldhályogjának balesetből való eredését teljes biz­tossággal kizárni nem tudtuk, főként a vizsgáló szakorvos úr véleményére támaszkodva, nevezett baleseti kárát 26%-ban java­soltuk megállapítani. Minden olyan esetben azonban, ahol kétségtelenül glaucoma

Next

/
Thumbnails
Contents