Szemészet, 1925 (58. évfolyam, 1. szám)
1925-06-30 / 1. szám
5 ben kezelhetők és jobban felben tarthatók. Az utolsó előadás a pupilláról szólt és kísérleti demonstratiókkal végződött. Ezeket a nagyértékű és élvezetes előadásokat lejegyeztettük s a kidolgozott jegyzeteket Farkas professzor úrnak átadtuk, aki most készülő művének, az érzékszervek élettanának alapjául elfogadta. Tudományos ülésünk az év folyamán három volt, az előbbi évben hét; az előadások száma három volt, míg tavaly a nagygyűlés előtt tizenhat előadást tartottak tagtársaink. Viszont az idei nagygyűlés tárgysorozata zsúfoltabb, mint a tavalyié. Büszkeséggel tekinthetünk végig a nagygyűlésre bejelentett nagyszámú előadáson és a beiéjük fektetett munkásságon. Mégis az előző évi nagyobb számú havi ülés egyenletesebb elosztást engedett meg. Tavalyi nagygyűlésünk jegyzőkönyvét, mely az ügyviteli közgyűlés híján az Orvosi Hetilapban megjelent, sikerült egész terjedelmében kiadnunk s mint a Szemészet külön számát tagilletményül küldöttük szét. A három havi-ülés anyagát is közöltük az Orvosi Hetilapban, a Klinische Monatsblätter és a Zeitschrift für Augenheilkunde-ban. Új tagokul vette fel a választmány Bartha Elemért, Jónás írént, Kretz Tibort, Ferenczi Zoltánt és Fodor Gézát. Egyedi Jenőt alapító tagul. Kilépését jelentette egy tag, így a tagok száma 154. Végre tető alá jutott az optikus-ügy: a miniszteri rendelet megjelent és július 1-ével érvénybe lép. Az elnöki bejelentés után az én feladatom csak az lehet, hogy a rendelet lényegesebb pontjait, mint az összes érdekképviseletekkel az egész év folyamán tartott értekezletek eredményét, röviden ismertessem. Az optikusok ipartestületével, országos szövetségével s a segédek képviselőivel tárgyaltunk, még pedig annak a tervezetnek alapján, melyet 1923 októberben tartott rendkívüli közgyűlésünk egyhangúan elfogadott. A rendelet, mint az új ipartörvény végrehajtási utasítása, különbséget tesz optikus és szemüvegkereskedő közt. Az előbbi bármely orvosi rendelvényt elkészíthet, az utóbbi csak egyszerű gömbi üvegek kiadására van jogosítva. Tilos a szemüveggel való házalás és a vásári árusítás. Sikerült kivívni, hogy a rendelet szerint az optikusnak nem szabad a látás szervét vizsgáló eszközökkel (szemtükörrel, ophthalmometerre!, tonometerrel stb.) vizsgálnia, egyáltalán objectiv szemvizsgálatot végeznie, a pupillát tágítania s a szem orvoslására bárminő taná csőt adnia. Látásvizsgálat, egyszerű gömbi üveg megválasztása céljából végezhető, de ha a látás 5/.->-nél rosszabb, vagy az illető húsz évesnél fiatalabb, az optikus köteles szemorvoshoz utasítani. Természetesen akkor is, ha laikusnak is feltűnő szembajt vesz észre. A rendelet eltiltja az okleveles látszerész, refractionista, optometrista címek használatát, eltiltja (egy évi átmeneti idő utáni azt is. hogy az optikusok üzletüket rendelőnek, intézetnek vagy rendelő-intézetnek nevezzék: eltiltja, hogy orvosok tevékenységére utaló megjelöléssel ellássák. Csak a vizsgázott optikus cím használható. Elértük, hogy a rendelet szerint az optikus és szem üvegkereskedő üzlethelyiségében orvos-