Szemészet, 1919 (55. évfolyam, 1. szám)
1919-03-23 / 1. szám
42 Hogy a fonalak feszülése egyenletes legyen és maradjon s hogy a segéd dolgát is megkönnyitsem, a lapocz felső végére szorítócsavart alkalmaztam, mely alá a fonalakat beszorítom. (Lásd az ábrát.) Hogy a csavar a becsavarásnál a fonalakat ne vigye magával s ezzel a feszülésüket ne fokozza a kívánt mértéken túl, a csavar alá még egy gyűrűt helyeztettem be, a fonalak ez alá kerülnek. Még biztosabb, ha ez a gyűrű egy kis szeggel van ellátva, mely a lapocznak egy megfelelő lyukába illik, ezzel a gyűrűnek és vele együtt a fonalaknak a csavarral való veleforgása teljesen meg van akadályozva. Ha csak egyszerű lapocczal rendelkezünk, úgy legjobb a fonalakat érszorítóba fogni s a segéd a lapocz felső szélével együtt fogja. De ismétlem, a segéd keze amúgy sokkal szabadabb s a rögzítés egyenletesebb. A kötőhártya és porcz átmetszését most könnyű a Blaskovics-tói előírt módon végezni, azaz merőlegesen a porcz begörbült széli részére, vagyis — erős begörbülés mellett — meglehetősen hegyes szögben a tarsus felső részének síkjához képest. Mint Blaskovics kiemeli, e metszés helyes iránya egyik leglényegesebb pontja a műtétnek. A következőkben a műtét egyes mozzanatainak sorrendjében eltérek az eredeti előírástól, amennyiben előbb választom le a kötőhártyát a porczról s csak azután a porczot a fascia praetarsalisról. Ez kissé hosszadalmas és fárasztó munka, de éppen azért, mert a porcz még símán kifeszítve fekszik, nem oly nehéz, mint különben. Ha az elülső felszínén már leválasztott porcz szélét rögzítés czéljából a segédnek jobboldalt, a műtőnek baloldalt kell egy-egy csípővel fognia, akkor már a bal kezünk nem marad szabadon a leválasztandó kötöhártya szélének csípővel való megfogására. Késsel egyedül leválasztani a porczhoz erősen odaforrott kötőhártyát pedig jóformán lehetetlen. Következik tehát a kötőhártyának a porczról való lefejtése csipő és kés segítségével. Csípőnek legfinomabb horgos kötőhártyacsípőt vagy úgynevezett egyenes horgos iriscsípőt használok (a rendesen használatos kötőhártyacsípök oly durvák, hogy velük ez a finom munka nem végezhető el), késnek nagyon jó Blaskovics túldomború, úgynevezett excisiós kése2, de bármilyen domboruélü szike is használható. Ha a lefejtés nehéz, úgy nem baj, ha a tarsus felszínes rétegéből valamit vele vágunk. Ha mégis ablak keletkezik s ha a felső áthajlási redőben még elég sok a kötőhártya, úgy nem hiba, ha a legnehezebben lefejthető 2—3 milliméter széles kötőhártyacsíkot fel is áldozzuk, mint a hogy az az eredeti technika mellett többnyire elkerülhetetlen. Akkor a felfejtést egy felső elhatároló metszés vonalából kezdjük, a kiiktatott kötőhártyacsikot azonban gondosan leszedve, eltávolítjuk, mert kötöhártyamaradékoknak nem szabad az előrefordítandó felszínen maradniok. Az ajánlott rögzítési mód mellett azonban sohasem kényszerültem még eddig a kötőhártyának bármily keskeny csíkját is feláldozni. Mihelyt 1—2 milliméter széles kötőhártyasebszélt felfejtettünk, ebbe beöltjük a három átöltésre szánt varratot. A kötőhártya e részének vékony és szakadékony voltára való tekintettel csak a legfinomabb tűket és egészen vékony fonalat (0. számú) szabad használni. E három fonalpár mindegyikét apró, önműködően keresztezve rugózó szorítócsípőkbe szeretem fogni, hogy könnyebb legyen őket elrendezve tartani és hogy 2 Lásd Grósz-Hoór, A szemészet kézikönyve, II. kötet, 397. lap.
