Szemészet, 1919 (55. évfolyam, 1. szám)

1919-03-23 / 1. szám

séget tud észrevenni, míg az adaptatio a szem fényiránti érzékenységének fokozódó képessége csökkent világítás (sötétben) mellett. Az előbbi tehát a szem különbségiránti érzékenysége; ennek legegyszerűbb példája a csillagászat köréből említhető; a látható csillagokat látszólagos nagyságuk szerint csoportosítjuk: a photometriás mérések bizonyították, hogy minél erősebb a csillag tárgyi világossága, annál nagyobb annak látszólagos nagysága; a csillagokat pedig azért nem látjuk nappal, mert a nappali világosság a csillagok hozzájárulása folytán csak igen kis mértékben gyarapszik.

Magasabb értékeket nyert Charpentier: ő az ideghártya érzékenységének fokozódását a kezdeti érték 676-szorosának találta; számításai hibásak ugyan, de értékei inkább közelednek a valóhoz.

Az adaptatio vizsgálatában fordulópontot jelentenek Piper physioiogiás vizsgálatai, melyeket az általa szerkesztett s ma széliében használt készülékkel végzett. Piper készüléke egy 75 cm. hosszú láda, melynek zárt végében egy 50-gyertyás izzólámpa van, mellső végét egy tejüvegfelszin zárja el, mely a fény megfigyeléséül szolgál. A fényforrás és a mellső üveglap közé 3 Aubert-féle diaphragmával ellátott tejüveglap van beiktatva, egymástól 25—25 cm. távolságra.

E készülék úgy van szerkesztve tehát, hogy egy állandó fényforrásból kibocsájtott fénymennyiség, mielőtt a megfigyelésül szolgáló tejüveglap felszínére eljutna, útjában 3 diaphragmába ütközik, mellyel intensitását tetszés szerint lehet változtatni. E diaphragmának nyílása egy skálán könnyen leolvasható; az így nyert adatokból a relativ fénymennyiség azután oly módon állapítható meg, hogy azt a fénymennyiséget, mely mindhárom diaphragma maximális nyílásán át a vizsgáló lemezhet jut, 10.000-e! jelöljük; már most minden egyes — a diaphragmákkal csökkentett — fénymerinyiség ezen 10.000-nek törtszáma lesz, úgy hogy a diaphragmák valamennyiének minimális nyílása melletti fény mennyiség 0.025-nek felel meg. Így tehát Piper eszközénél a 2 végső érték aránya 10.000:0.025. Minthogy pedig az ideghártya érzékenysége a fény intensitásával fordítottan arányos, ezért az ideghártya érzékenységét a még észrevett legkisebb fénymennyiség reciprok-értékével fejezhetjük ki. — Ha már most a diaphragmák legnagyobb nagysága melletti — tehát 10.000 fényegységü ideghártya-érzékenységet 1 -el jelöljük, akkor a felényi érzékenységű (5000) fényegységüt 2,100= 100-nak s így tovább.

Piper-nek az általa szerkesztett készülékkel végzett nagyobbszámú physiologiai vizsgálatai oly eredményeket mutatnak, melyek az eddigi már említett vizsgálatoktól lényegesen eltérők úgy az adaptatio menete, mint az ideghártya érzékenységének fokozódása tekintetében. Míg az előbbi háromnál az adaptatio görbéje előbb meredeken emelkedő, majd fokozatosan lassúbb haladást mutat, addig Piper vizsgálatai kimutatták, hogy a retina fényiránti érzékenysége sötétben — előzetes adaptatio után — az első 10 perczben igen lassan fokozódik; a 9—10. percztől kezdve gyorsan növekszik s kisebb-nagyobb idő múlva általában véve — V* óra után maximumát éri el, mely maximum a kezdeti érték 8000-szeresét is eléri (1 ábra). Az adaptatio görbéje ezután már csak igen kisfokú emelkedést mutat, úgy hogy 8 órai adaptatio után az ideghártya érzékenysége az 1 órai adaptatio utáni érték kétszeresét éri el csupán. Az adaptatiónak e menete homlokegyenest ellenkezik Aubert leletével, ki az ideghártya érzékenységének legnagyobb fokozódását az