Szemészet, 1919 (55. évfolyam, 1. szám)

1919-03-23 / 1. szám

17 mérem, úgy az normálist fog adni s így könnyen félrevezethet; ily eseteknél a beteg hemeralopiás panaszának objectiv magyarázatát a görbe kezdeti részének hosszabb stagnálása adja; a gyakorlati életben ugyanis az adaptatio zavara, vagyis a hemeralopia a sötétbe való be­lépés első szakában okoz kellemetlenséget, mert általában az adaptatio­­nak gyakorlati szükségessége épp az első perczekben nyilvánul, miután nincs mindig az illető olyan helyzetben, hogy hosszabb ideig várhasson, míg látását kihasználja. Ugyancsak elengedhetetlen feltétele a hemeralopia pontos vizsgá­latának mindkét szem összehasonlító vizsgálata. Már az eddigiekből tudjuk, hogy a normális szem maximalis érzékenységi értéke 3/4 órai adaptatio után két eléggé tág határ közt mozog; úgy hogy a legala­csonyabb értékek elbírálásánál, hogy vájjon az még a normális határon belül van, a másik szem adaptatiós értéke fogja eldönteni. A két szem adaptatiós értéke ugyanis normális körülmények közt egyenlő. Termé­szetesen a hemeralopia nagyobb felénél nem a görbe menete az, a mely a normálistól eltérő, hanem a végső érzékenységi érték csökke­nése a gyakoribb, vagyis a második typus; ezek némelyikénél a görbe menete teljesen azonos a normálissal, csak minden részében alacsonyabb niveaun van. A különböző szemfenéki elváltozásokat kisérő adaptatiós zavarokra vonatkozó vizsgálataimról a következőkben számolhatok be: Pangásos papilla négy esete közül háromnál az adaptatio menete, valamint a maximalis érzékenységi érték s/4 órai adaptatio után teljesen normális volt. Mindháromnál a papillitis teljesen friss volt 5/5— °/10 visussal, szabad látótérrel, a mi az adaptatio normális voltát magyarázza is, miután e friss esetekben nincsenek gyuladásos tünetek, csupán az idegtörzsnek oedemája van jelen, a mi az idegrostok vezetőképességét egyelőre nagyobb fokban nem gátolja. Egy esetben, hol az adaptatio jelentékenyebb csökkenését találtam, a következő volt: Sz. J.-né, 26 éves, >/s év óta nagy fejfájásai vannak, 3 hónap óta mindkét szemének látása romlott. Wassermann negativ. Idegvizsgálat: tumorra gyanús. Visus • J°bb szem : 5/10 V1SUS ' Bal szem : 3/I0 Látóterek körkörösen 30°-ra szűkültek. Szemfenéken a papillák 4-0 D. ki­emelkedők. A papillák színe kissé halványabb. Az adaptatio-görbét a 4. ábra

Next

/
Thumbnails
Contents