Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
88 jobban, mint azon észlelet, melynél a műtét utáni csökkent tensio folytán az excavatio visszafejlődött. Ilyenekről referált AxenfeldXb az 1910.-i heidelbergi congressuson. Hasonlókat észleltek a glaucománál már azelőtt Vossius,10 Gilbeit,'1 Fleischer,18 Brückner19 stb. Ezen visszafejlődés nem csupán kisfoké excavatiónál és a betegség kezdetén következett be, hanem a legkülönbözőbb alakoknál is, a mely a lamina cribrosának egyénileg különböző elasticitásával és a comprimált papilla rugalmasságával függ össze, s így érthető, hogy néha mély excavatiók fejlődnek vissza, míg máskor kisfoké excavatiók változatlanok maradnak. Legmeggyőzőbb bizonyíték e glaucomafaj együvé tartozására azon klinikai észlelet, midőn egy és ugyanazon egyénnél az egyik szemen glaucoma simplex, a másikon inflammat. képződik; s főleg, hogy az egyik alak átmehet a másikba; így nem ritka észlelet, hogy éveken át fennálló simpl. glaucoma mellett acut roham lép fel. Végül meg kell emlékeznünk Fischer'20 hypothesiséről. Ő a glaucomát a szemben lefolyó chemiai elváltozásokkal hozza összefüggésbe. E hypothesis azon indul el, hogy a szem (sclera, cornea, lencse, üvegtest) hydrophil colloidokból áll és a colloidok vízfelvevőképességének változása az, a mi a glaucománál szerepel. Állítását érdekes kísérletekkel bizonyítja, melyeket égy végzett, hogy kivett marhaszemet különböző savak, légok, illetve ezek meghatározott concentratiójé oldataiba tette és egy idő múlva onnan kivéve, itatós papirosban megszárítva, sélyát lemérte; a sélygyarapodásból, illetve csökkenésből a szem tensiováltozásaira is lehetett következtetni, a minthogy fokozott vízfelvétel után a szem kőkemény lett. Kisértetei azt mutatták, hogy a különböző savak oldatai e colloidok vízfelvevő képességét különböző mértékben képesek fokozni és pedig arányosan a concentratio fokával. Ugyancsak hasonló hatással vannak a légok oldatai is. A savak és légok aequinormal oldatait pedig összehasonlítva, a savak sokkal jobban fokozzák a vízfelvételt. Azonban bármilyen sót téve a savak vagy légok oldatába, a colloidok vízfelvevő képessége lényegesen csökken és pedig annál nagyobb mértékben, minél nagyobb a só concentratiója. A különböző sók e tekintetben különböző fokban hatnak. E theoria arra czéloz, hogy glaucomás betegeknél is jöhetnek szóba oly momentumok, a melyek a szövetek ily fokozott vízfelvételét megmagyarázzák, de ha tekintetbe veszszük, hogy mennyi csalódást okoztak már oly kísérleti eredmények, melyeket enucleált állati szemeken végeztek, ügy mindjárt skeptikussá lesz az ember e theoriával szemben. Ugyancsak ellene szólnak azon kedvezőtlen eredmények, melyeket e theoriára alapított therapeutikus kísérletek adtak. így Flappe-1 glaucomás és nem glaucomás szemeken kísérletezett 5% kaliumnatriumtartarat és 5% natriumcitrát-oldattal, melyekből 1/2 cm3-t fecskendezett be subconjunctivalisan. Mindannyinál a befecskendést nagy fájdalom követte, a glaucomások legtöbbjénél pedig nyomásemelkedés is, égy hogy meg sem kísérelhette ezt látóképes szemeknél. Klinikánkon 6 absolut glaucománál adtunk subconjunctivalis injectiót 5% natri'umcitrát-oldatból, de annak nyomáscsökkentő hatását nem tudtuk megállapítani.
