Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
75 bármely pontjára a sugarak természetesen más szög alatt esnek, mint a tengelyi pontokból és pedig annál ferdébben, mennél peripherikusabban fekszik az illető tárgypont. E ferdén beeső sugárnyaláboknál a lencse középpontján és peripheriáján áthaladók között ismét törési különbség mutatkozik, azaz metszéspontjuk a lencse középpontjától más és más távolságba fog esni, minek folytán a tárgy peripherikus pontjai nem fognak olyan élesen ábrázolódni, mint a centrális pontok. E jelenség a ferdén beeső sugárnyalábok astigmatismusa néven ismeretes. Önként értetődik, hogy az astigmatismus szó itt más fogalmat jelent, mint a szemnek ilyen néven ismert fénytörési rendellenessége, bár mindkettőre helyesen van alkalmazva, minthogy szószerinti értelmében „nem pontszerű“, azaz a pont alakját torzító ábrázolást jelent. Mind a három említett fénytörési differentiának hatása az, hogy minden egyes tárgypontnak megfelelőleg nem egy, hanem több képpont keletkezik, ezen pontok összessége szóródásos körök képében nyilvánul. Csakhogy míg a sphaerikus és chromatikus eltérés a tárgy képének egész kiterjedésében érvényesül, addig az astigmatismustól a tengelyhez közel fekvő képpontok mentesek, míg a peripheria felé a hiba mindinkább fokozódik. Míg tehát a szem astigmatismusa alatt az egyes délők közti fénytörési különbséget értjük — melynek természetesen a látótér egész kiterjedésében egyformán érvényesülni kell —, addig a ferde sugárnyalábok astigmatismusa a lencse centruma és peripheriája között fennálló fénytörési különbség s így csak a látótér peripheriáján érvényesül, ha a lencse tengelye a látótengelylyel összeesik. 4. A lencse peripheriájának a centrumtól különböző fénytörése még egy másik jelenséget is okoz, mely elrajzolás néven ismeretes. Más fénytörésű lencserész által alkotott képrészlet más síkba kell hogy essék, mint a főgyüjtőpont síkjába; azonban, minthogy a főgyüjtőpont síkjában fogjuk fel a képet, rajzolata torzulni fog, csak úgy, mint mikor egy gömbre rajzolt négyzetet sikra terítünk ki. Másrészt a különböző fénytörésű lencserészletek által létrehozott képrészletek különböző nagyításban is fognak létrejönni, míg tehát az előbbi oknál fogva a látótér peripheriájában a kép torzul, addig a második oknál fogva a centrális részhez képest dimensióiban lesz meghamisítva. Hogy e hibák kiküszöbölésének módjait áttekinthessük, leghelyesebb, ha az egyszerű és tökéletesített photographikus objectivek, mint ábrázolásra szolgáló lencserendszerek szerkezetéből indulunk ki. Egyféle üvegből készült egyszerű convex lencse mind a négy említett optikai hibával bír. Úgy a sphaerikus, mint a chromatikus eltérés azonban erősen csökkenthető azzal, hogy csak a tengely közelébe eső, a tengelyt körülvevő sugarakat bocsátjuk át a lencsén, azaz szűk diaphragmát alkalmazunk. T. i. mindkét hiba annál nagyobb fokban érvényesül, minél ferdébb szög alatt beeső sugarak járulnak hozzá egy ugyanazon képpont létrehozásához. Ezen eljárással tehát a kép élessége növekszik, fényerőssége ellenben csökken. Tökéletesebb és fényveszteséggel nem járó módon pedig a chromatikus eltérés úgy eliminálható, hogy egyszerű lencse helyett két, egymással összeforrasztott, különböző fénytörésű üvegből álló lencsét használunk (achromatikus lencse); a sphaerikus eltérés pedig két egyforma, egymástól elkülönített lencsének symmetrikus összetétele által javítható ki, vagy legalább csökkenthető. Mindkét czélt együttesen az oly lencseszerkezetek szolgálják, melyek két symmetrikusan
