Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
56 nagy a különbség a tiszta „cataracta senilis intranuclearis“ és a tiszta „cataracta senilis subcapsularis corticalis“ között, mégis együtt kell a két hályogalakot tárgyalnunk. Már csak azért is ajánlatosabb ez a mód, mert egyrészt a tapasztalat mindennap igazolja, hogy a Hess által „subcapsulärer Rindenstar“-nak nevezett közönséges, öregkori szürke hályognál tulajdonképpen a legtöbb esetben intranuclearis elváltozások is vannak. Másfelől pedig maga Hess is mondja, hogy a maghályog mellett gyakran több vagy kevesebb kéregbeli elváltozást is lelünk. Mindezekhez csatolhatjuk azt a szintén gyakori tapasztalatot, hogy magbeli homályosodással kezdődő hályogformáknál egy darabig teljesen tisztán maradó kéreg idővel teljesen elszürkülhet, duzzadhat és elfedve a maghályogot, a Hess által is leggyakoribbnak tartott „tokalatti kéreghályog“ képében kerül ismét elénk. Csak az extractiónál tűnik fel, hogy az elszürkült kéregrésztől fedett mag szürkés-barnás és alig áttűnő. Ezért talán czélszerűbb a hályog fellépésének különböző stádiumait a kéregben, mag körül és magban közös fejezetben, közvetlen összehasonlításokkal egyszerűsítve tárgyalnunk. 2. A lencsehomályok megjelenését megelőző elváltozások. A tulajdonképpeni cataracta incipienst, az első homályok megjelenését megelőzőleg már észlelhetünk olykor olyan jelenségeket, melyek alapján a hályogképződés bekövetkezésére gyanakodhatunk. Két ilyen jelenséget vehetünk komolyan számba. Az egyik a fénytörés megváltozásában nyilvánul, ismeretes ugyanis, hogy a hályog fellépését nem ritkán myopia, vagy általában a fénytörés fokozódása előzi meg. Ez a változás néha néhány hónap alatt áll elő s néha tekintélyes lehet, más kérdés azonban, hogy mily mértékben szabad ebből következtetéseket vonnunk a lencse későbbi elváltozásaira. A másik előzetes jelenség a lencse kérgében közvetlenül a tok alatt, rendesen az aequatortól kiindulóan radiálisán elhelyezett víztiszta vonalak képében mutatkozik; ezek a vonalak azonban nem téveszthetők össze az ú. n. vesszős homályokkal. Leginkább összehasonlíthatók az üvegben levő finom repedésekkel, melyek bizonyos irányból nézve észrevehetetlenek, míg bizonyos szög alatt nézve a repedéses felületre, feltűnővé válnak. Ezek a lencsében levő kis víztiszta vonalkák is csak bizonyos irányból láthatók s a tükör legkisebb elfordítására esetleg teljesen eltűnnek. E jelenség magyarázatát egyik alábbi fejezetben óhajtanám megkisérleni, itt legyen szabad jeleznem, hogy nyálon előidézett hályog ezen egyik legelső jele ugyanolyan, csak még kifejezettebb és kényelmesebben megfigyelhető, mint emberen. Megeshetik, hogy — mint ezt Hess erősen kiemeli — ezek a víztiszta vesszők éveken át változatlanul meglelhetők a lencsében a nélkül, hogy elszürkülés lépne fel a közelükben. Ez azonban egyrészt elég ritka, másrészt nem bizonyítja, hogy nem a hályogképződés egyik bevezető jelenségével van dolgunk. A jellegzetes, aequatbrialis elhelyezésű vesszős, szürke homályok is lehetnek éveken át stationaerek, mint azt különösen aggoknál láthatjuk. 3. A lencsehomályok fellépésének külömböző alakjai. A kezdődő hályog, cataracta incipiens az esetek legnagyobb hányadában tudvalevőleg a kéregrészekben az egyenlítő táján keletkező apró vesszős, vagy tömöttebb homályosodások alakjában kerül elénk. Ritkábban tapasztalhatjuk
