Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)
1913-03-23 / 1. szám
138 korán elhalt Frimm Artur tollából. Pólya Jenő a csarnokzúg configuratiójával s annak elzáródása módjaival foglalkozott, míg Frimm Artur a glaucomás szemek hátulsó felében található elváltozásokat tanulmányozta. Azóta is különösen Vermes Lajos buzgóságából a glaucomás szemekben található anatómiai elváltozások állandó gondos tanulmány tárgyát képezik. A készítmények kivétel nélkül igazolják a csarnokzúg elzáródott voltát és pedig túlnyomó számban az iris gyöke fekszik a corneoscleralis gyűrűhöz, kisebb számban pedig a ligarnentum pectinatum közeit dugaszolja el átjárhatatlan anyag. A látóidegben található cavernák nyomásból származó eredete beigazolást nyert és így megdöntöttnek tekintem Schnabel azon felfogását, hogy az ürképződés az elsődleges s a látóidegfő besüppedése ennek következménye. Végül gondos tanulmány tárgyává tettük azt is, hogy az iridectomiának milyenek az eredményei. Körülbelül 2000 glaucomaellenes iridectomiáról vannak ugyan feljegyzéseink, de csak 600-nak későbbi sorsáról nyerhettünk megbízható adatokat. A régibb esetek közül sokan egyáltalában nem voltak többé újra vizsgálhatók s még az újabb időben végzett operálások után is sokan olyan távolról jöttek a klinikára, hogy újólagos vizsgálatra nem jelentkezhettek. Annyit azonban sikerült megállapítanunk, hogy a glaucoma inflammatorium 80—85%-ában, a glaucoma simplex 60— 65%-ában az eredmény jó volt, de egészen más arányszámokra jutunk, hogyha az egyes stádiumokat külön-külön veszszük vizsgálat alá. Az utolsó években operált 1000 glaucomás szem közül csak 24%-nak volt még a műtét előtt jó látása. A klinikán 1912-ben jelentkezett 158 egyén 238 glaucomás szeme közül csak 3% volt prodromalis stádiumban, 45%-nak fényérzése sem volt már. Valósággal megdöbbentő az, hogy a klinikán jelentkező glaucomás betegek 20%-a mindkét szemükön, 45%-a pedig egyik szemükön gyógyíthatatlanul vak. Kétségtelen, hogy egy és ugyanazon műtét a glaucoma valamennyi alakja ellen nem azonos hatású. Számba véve az anatómiai viszonyokat és a szerzett tapasztalatokat, az iridectomiához még két más operálást: Elliot trepanálását és Lagrange sclerectomiáját csatolom a nélkül azonban, hogy ez utóbbiak Graefe hatalmas eljárását kiszoríthatták volna. Ma a következő indicatiók alapján járunk el: A glaucoma prodromális időszakában megengedhetőnek tartom kizárólagosan mioticumok alkalmazását is, de csak azon esetben, ha a pilocarpin becseppentése minden prodromális jelenséget teljesen megszüntet s ezek közül a becseppentés elhagyásakor sem tér egyik sem vissza. A mint mioticumok állandó alkalmazása ellenére, vagy azok kihagyása esetén prodromális jelenségek mutatkoznak, az iridectomiát indokoltnak tartom. Ezen stádiumban tartós eredményt ad s maga a beavatkozás a legkisebb veszélylyel jár. A glaucoma inflammatorium acutum ellen is az iridectomiát tartom a leghelyesebb eljárásnak és pedig igyekezem mioticumok igen sűrű alkalmazása által a rohamot megszüntetni, vagy enyhíteni. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy 2—3 napi várakozás csak előnyére válik a betegnek. Természetesen, hogyha 3 nap alatt nem szűnik a roham, akkor további halasztást magam sem tartok megengedhetőnek. A glaucoma inflammatorium chronicum és absolutum eseteiben Elliot trepanálását alkalmazom, míg a
