Szemészet, 1913 (50. évfolyam, 1. szám)

1913-03-23 / 1. szám

10 Az esetek legnagyobb számában azon látászavarok, melyek a nap­fény okozta kápráztatás utáni első napokban igen tetemesek voltak, néhány hét alatt többé-kevésbé visszafejlődtek. De nemrégiben láttam egy 10 éves leányt, kinél napfogyatkozás után tetemes látászavarokat észleltem, s a kinél még hét hónap múlva is a látáscsökkenés 0'7 volt és a fovea centrálisban megtaláltam ugyanazon elváltozásokat, melyeket a napfogyat­kozás utáni heteken gyakran volt alkalmam észlelni. Birch-Hirschfeld négy esetében normális szemfeneket, 19-ben a fovea reflexének meg­nagyobbodását látta, mely gyakran homályos és szabálytalan alakú volt, néhányszor barnás-vörös szegélylyel körülvéve; eseteiben 11-szer néhány hét alatt az elváltozások eltűntek, 16-ban a maculában szabálytalan pigmentatiót és pontszerű foltok fellépését látta, melyeket hónapok múl­tával is változatlanul megtalált. 31 esetben centrális, 19-ben paracentra­­lis positiv scotoma volt kimutatható, mely előbb absolut s később relativ lett. E mellett található volt gyakran relativ centralis scotoma is excentrikusán és pedig lefelé 1—10 foknyi átmérővel, mely lassanként csökkent. Lényegileg a napfogyatkozás után észlelt elváltozásokhoz hasonló elváltoztatásokat észlelt Feilchenfeld (1910) fogorvosi napfény-világító­készülékkel való bevilágítás után. Gyakran találunk oly közléseket, hogy a retinán okozott kóros hatásokból meglátható, hogy a megfigyelés a napfogyatkozás mely stádiumában történt. Ezen kijelentéseket a legnagyobb óvatossággal kell fogadnunk, mert valamely közbejátszó tényező miatt igen könnyen állhat elő tévedés. (Hasonlóképpen nyilatkozott Uhthoff és mások is). Minden tévedést kizáró esetet nem ismerek, de igenis ismerek egyes eseteket, melyeknél a kérdéses kijelentés biztosan téves volt. Mert azon physikai kép, mely a törő közegeken át az ideghártyára vettetik, már a lencse szabálytalan sugártörése miatt sem olyan egyenletes, sem alakra, sem a fényoszlásra nézve sem, mint a hogy azt sokszor felveszik. Pedig a fény eloszlása a retinalis képen mindenesetre lényeges azon helyre nézve, a hol a káros hatás leginkább nyilvánul. Különös elvi jelentőséggel bírnak és figyelmet igényelnek az utolsó napfogyatkozás alkalmával észlelt látászavarok, melyeket Jess (1912) klinikámon vizsgált: a gyütiíalakú scotomák. Jess 36 gondosan meg­vizsgált eset közül 26-szor találta a kérdéses gyűrűalakú látótérkiesést. Valószínűleg az még gyakoribb, de kezdetben azokat kimutatni nem sikerült, mivel csak a vizsgálatok folyamán kezdett a figyelmünk felé fordulni és mivel ezen scotomák biztos kimutatásához bizonyos vizs­gálódási készség szükséges. A gyűrűalakú scotomák feltűnően megegyező helyzetet mutatnak, a mennyiben a fixált ponttól átlagosan 40—20 fok­nyira voltak, könnyű eseteknél csak a 30-ik fokig, súlyosabbaknál 15-ik fokig terjedtek, de közelebb a fixált ponthoz sohasem voltak találhatók. A megbetegedett területen belül a fehéret szürkének mondották, színe­ket egyáltalában nem vették észre, más esetekben a vöröset zöldesnek, a zöldet barnának, a kéket és sárgát világosabb árnyalatúnak jelezték. Néhány hét alatt ezen gyűrűalakú scotomák lassanként visszafejlődtek, még pedig legtöbbször úgy, hogy először és különösen a gyűrű felső széle lesz szűkebb és tűnik azután el,úgy hogy ekkor csak egy félkör­alakú kiesés mutatható ki a látótér alsó felében. E sajátságos jelenség magyarázatára kellő támpontokat még mindeddig nem sikerült találnunk.

Next

/
Thumbnails
Contents