Szemészet, 1912 (49. évfolyam, 1-4. szám)
1912-05-19 / 1-2. szám
14 nának helyesek, de szükségét éreztem annak, hogy az egyes életévek szerinti legmagasabb és legalacsonyabb alkalmazkodási értékekről fogalmat szerezzek. A kérdés vizsgálatát nem lehet mással kezdeni, mint nagyobb menynyiségű, gondosan gyűjtött egyéni adatok feljegyzésével s az eddig érvényes, öt évre szóló középszámoknak s a Donders-ié\e leszálló görbe vonalnak elemeire való szétbontásával. Évekkel ezelőtt kezdtem a feltűnő eltéréseket, főleg a nagyon magas értékű alkalmazkodásokat megjegyezni s két évvel ezelőtt az első közlésemben említett pályakérdést tűzte ki javaslatomra a tanári kar, melynek eredménye egy igen szolgalmas hallgatóm, Fugulyán Katalin, dolgozata lett. 150 egyén szemeit vizsgálta, külön-külön állapítva meg és jegyezve fel a két szem fénytörését, közelpontját (az említett négy módszerrel állapítva meg) s az adatokat táblákon és grafikonokon állítva össze, melyek szintén ötéves korosztályokra vonatkoznak. Ezek alapján kimondhatta, hogy az alkalmazkodás értéke azonos korú egyéneknél igen különböző, mert köztük 7 dioptriát tevő eltérések is találtatnak. Nem érdektelen adatainak az a tanulsága sem, hogy egyazon egyén két szeme alkalmazkodása is gyakran különböző akkor is, ha a fénytörési állapot azonos; a különbség legtöbbször a dioptria töredéke, de néha egy egészet vagy valamivel többet is tesz. Az e dolgozatban gyűjtött adatok legtöbbje szabályos fénytörésű s mind teljes látás-élességű szemekre vonatkozik. Időközben megismertem Duane Alex. new-yorki szemorvos közleményét az „Ophthalmoscope“ 1909 deczemberi számából, mely eredetileg az American Ophthalmological Society XI. kötetében jelent meg, 1908-ban.* Duane hibának tartja, hogy Donders nem használt sugártest-bénító szert a fénytörés meghatározásakor s 48 évnél fiatalabb embereit mind atropinozta, az astigmiát negyed dioptriányi pontossággal javította s a közelpontot a maga külön eszközével határozta meg, a távolságot a szem első gyűjtőpontjától mérte. Közleménye után még erősebben kívántam megismerni a mi környezetünkben élők szemének alkalmazkodását s elemezni annak viszonyát a korhoz. Minél több szemet vettem vizsgálat alá, annál inkább meggyőződtem arról, hogy feljegyzéseimből ki kell zárnom a nagyobb fokú ametropiákat, viszont arról is, hogy csak jó nagyszámú, ha lehet, több ezer adat alapján lehet valami törvényszerű helyzet felismeréséhez eljutni. De viszont nem látom szükségesnek a közelpont helyének milliméteres pontossággal való megállapítását erre a czélra. Fontossá lehet ez a nagyon éles meghatározás akkor, mikor az alkalmazkodás értékének egyéni ingadozását akarjuk megtudni; de itt, az egész érték meghatározásakor túlnyomóan emmetropiás szemeknél, nem fontos ez. így gondolkozva, nyugodtan gyűjtöttem össze a járó betegek közt található adatokat is, melyek — már előre megemlítem — semmiben sem tértek el sem az említett pályamű, sem a Duane adataitól, bár mind a Csapodi I. számú nyomtatványának olvasása alapján vannak feljegyezve. Az összes alkalmazkodási értékeket olyan szemekről gyűjtöttem, melyek vagy szabályos fénytörésűek voltak, vagy legfeljebb egy dioptriányira szabálytalanok, nem voltak astigmiások, teljesen jó látóélességük (V = %) volt s melyek nem voltak idegen bajoknak alávetve. A Fugulyán K. számaiból átvettem 136-ot, a klinika * An attempt to determine the normal range of accommodation at various ages, being a revision of Donders’ experiments.
