Szemészet, 1911 (48. évfolyam, 1-4. szám)
1911-07-16 / 2. szám
81 mert hiszen ennek hatására számítunk. Minthogy a szem elejének tartalma változatlan marad, az egész fogyás az üvegtesti üregre jut, ez pedig hozzávetően 1/12 résznyinek felel meg. Vagyis az üvegtesti ür y18 részével kisebbedik meg. Azt hiszem, hogy főképpen ebben kell keresnünk a műtét hatását, mely szerencsés esetben az ideghártya teljes visszafekvését eredményezi. Ha a szemfeneket a műtét után bizonyos idő elteltével megtekintjük, a leválás helyén a pigmentepithelnek némi ziláltságát és a szemfenék tábíázottságát találjuk. Itt-ott egy-egy durvább festékrög lehet ezen a területen, talán vérzésből származó is. Ha a műtét helyét nézzük, a mit oldalt nézetve a beteget, elég jól megláthatunk, ívelt, élénkfehér sávot, az ínhártya sebszélét fogjuk látni, melyet itt-ott durvább festékrög határol. E helynek felső és alsó végét igen nehezen lehet csak meglátni. Kevésbé sikerült esetben e hely mentén az ideghártya redőződését ismerhetjük fel, esetleg kisebb hólyagos leválást is láthatunk. A retina visszasimult részlete működését jórészt visszakapja, úgy a mint azt más gyógyult leválás után is észlelték. A látótér rendesen teljesen szabaddá válik. Legkényesebb természetesen a sárgafoltbeli részlet. Ha a leválás e helyre is kiterjedt, a látás e helyen mindig korlátolt marad, sőt absolut scotoma is lehetséges, noha mi nem észleltük. De még azokban az esetekben is, a melyekben kevés látást lehet megmenteni, megszűnik a tárgyak torzulása, a két szem együttes használatában egyik legfontosabb zavaró mozzanat. Tehát kevésbé eredményes esetben is hajt hasznot a műtét. A másik körülmény, a melyre a figyelmet föl szeretném hívni, hogy a műtéttel a szem tengelyét megrövidítjük, ezzel pedig a közellátás fokának csökkennie kell. Hogy ez a csökkenés hány dioptriányi, az eddigi tapasztalatok alapján nehezen mondható meg, mert retinaleváláskor nehezen állapítható meg a szem azelőtti fénytörése. Üveg legtöbbször nem javít, vagy oly tökéletlenül, hogy a pontos meghatározás lehetetlen. A macularis tájék leválása különben maga'is csökkenti e hely myopiáját, sőt hypermetropiássá is teheti. Eseteinkben a leválás előtti fénytörést nem ismertük, hozzávetően következtetek csak a találtakból és a másik szem fénytöréséből. Egyik-másik beteg azonban azt állítja, és ez el is fogadható, hogy a megbetegedett szem mindig nagyobb mértékben volt közellátó az épen maradottnál. Ennek fokát legkevésbé sem állapíthatjuk meg, de mindent egybevéve, az a benyomásom, hogy a fénytörés megcsökkenése a műtét után legalább 7—8 dioptriányi, de valószínű, hogy egyes esetekben még ennél is több volt. Ez maga is a látás javulását okozhatja, mint azt egyik esetünkben láttuk. A beteg most az operált szemét használja inkább, mint a másikat, mely pedig azelőtt állítása szerint a vezérszem volt. Ennek okát pedig nyilván abban kell keresnünk, hogy a műtét után az operált szem vált mintegy 8 D.-val kisebb fokban közellátóvá a nem operáknál. Azt hiszem, hogy az optikai tengely helyzetének is meg kell változnia a műtét után, mert hiszen a macula síkja a fénytörő rendszerrel szemben megváltozik. E rendszer halántéki szélének a szemgolyó külső felületének megrövidítésével a macula síkjához közelednie kell s így a fénytörő rész ferde helyzetbe kerül a macula síkjával. Ezzel pedig az astigmatismus fundi egy alakjának kell keletkeznie. Egy esetünkben a subjectiv vizsgálat eleinte 5 D. különbséget derített ki a két tengely
